Decemberben 25 százalékkal több sertéshúst fogyasztunk
Decemberben sertéshúsra is többet költenek a magyar emberek; a szokásos 2 helyett, ilyenkor 25 százalékkal többet, mintegy 2,5 kilogrammot fogyasztanak fejenként – közölte a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) szerdán az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az év utolsó hónapjában a növekvő sertéshúsfogyasztás összefügg azzal, hogy karácsonykor nem hiányozhat a magyar családok asztaláról sem a töltött káposzta, sem a bőrös virsli, sem a malacsült. A szóban forgó ételek pedig sertéshúsból készülnek.
Ezekhez a hagyományos fogásokhoz már országszerte elérhetőek a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjeggyel ellátott sertéshús termékek. Ezek igazoltan magyar gazdaságokból és vállalkozásokból származnak, így is segítve a hazai élelmiszertermelés fellendítését – hívja fel a figyelmet a VHT.
Az új termékvédjegy a garancia arra, hogy a termék előállításának minden lépése megfelel a szigorú tanúsításoknak. A KMS védjegyet viselő, gazdag ásványi anyag és fehérjeforrásnak számító, magyar sertéshúsokat már kínálják a nagyobb bevásárlóközpontokban – olvasható a tájékoztatóban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


