December 1-jén nyílik a Mikulásgyár
December 1-jén megnyitja kapuit a Mikulásgyár elnevezésű karitatív fesztivál, amely a rászorulóknak gyűjt elsősorban tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket.

Decembertől indul a Mikulásgyár
A Dózsa György úti Múzeum Mélygarázs felszínén, a Promenádon december 1. és 21. között kézműves foglalkoztatóval, olvasósarokkal, mesepostával, gyermekelőadással, több mint 90 könnyűzenei koncerttel, valamint az egészségügyről, az oktatásról, a tömegsportról és a fenntartható fejlődésről szóló közéleti beszélgetéssel is várják az adományozókat – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
Gyűjtenek csomagokat a Pólus Centerben, valamint az ország legtöbb postája is átveszi az adományokat, a dobozokra elég csak ráírni nagybetűkkel, hogy Mikulásgyár. Idén Németországban is több gyűjtőpontja nyílik a Mikulásgyárnak. Ennek megszervezésében a Rádió Helló, az első németországi magyar nyelvű online rádió lesz a karitatív akció segítségére.
A főbb városok mellett – München, Stuttgart, Rosenheim, Nürnberg, Frankfurt, Bréma, Dortmund, Düsseldorf, Passau – kisebb, magyarok lakta településen is gyűjtenek. A szervezők mellett mintegy 1900 önkéntes segíti az alapítvány munkáját, több cég csapatépítő eseményként vállal szerepet a gyűjtésben, szortírozásban. Zsolnai Endre, a Mikulásgyár jogtulajdonosa közölte: céljuk 200 ezer kilogrammnyi adományt gyűjteni, hogy több tízezer gyermek karácsonyát tehessék szebbé. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 30 tonna adomány gyűlt össze a Magyar Vöröskereszt és az Auchan adománygyűjtési akciójában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OKSZ tagjai azokért, akiknél nem jön a Jézuska
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Adni Öröm! – Adománykártyákkal már most csatlakozhatunk a karácsonyi adománygyűjtéshez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Signature 40 – a régió új közös nyelve: Interjú Nagy Mártonnal és Vaszary Ádámmal a Signature Platform 2026-os új dimenziójáról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2025-ben is ünnepelt a Superbrands
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Karácsonyi tv-reklámok 2025 – indul a közönségdíj szavazás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
