A debreceni vagyonkezelő megvásárolta a Hotel Lyciumot
A debreceni önkormányzat tulajdonában lévő, a város cégeit tömörítő vagyonkezelő 917 millió forintért megvásárolta a négycsillagos Hotel Lyciumot korábbi tulajdonosától, a Keviép-Hotel Kft.-től – közölte a város polgármestere szerdán a szállodában tartott sajtótájékoztatón.
Fotó: hotellycium.hu
Papp László (Fidesz-KDNP) kiemelte: a folyamatban lévő tranzakcióval a Kölcsey Központ teljes épületegyüttese – a Kölcsey mellett a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ, illetve a Hotel Lycium – városi kézbe kerül.
Az üzleti és konferencia-szegmensbe tartozó szálloda ugyan eddig is szorosan együttműködött a Kölcsey Központtal, de az üzemeltetés közös tapasztalatai megmutatták, hogy az üzleti rendezvények, konferenciák esetében elengedhetetlen, hogy egy kézben legyen az események szolgáltatásainak kezelése – indokolta a vásárlást a polgármester, megjegyezve, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. a szálloda mélygarázsában lévő 120 parkolót is megvásárolta további 240 millió forintért.
A polgármester rámutatott: Debrecen iránt folyamatosan növekszik a turisztikai érdeklődés; míg 2012-ben 250 ezer vendégéjszakát töltöttek el a városban, addig 2015-ben ez a szám már meghaladta a 325 ezret, 2016-ban pedig a 387 ezret.
Hozzátette, folyamatosan emelkedik a debreceni nemzetközi repülőtér kihasználtsága is: 2012-ben 50 ezren fordultak meg a légikikötőben, 2015-ben 172 ezer, míg 2016-ban több mint 284 ezer utas fordult meg a repülőtéren.
A növekvő turisztikai érdeklődés mellett egyre több nemzetközi vállalat is megjelent Debrecenben: 2016 januárja óta csaknem 100 milliárd forint működőtőke érkezését és csaknem 3000 új munkahely létrejöttét jelenthette be az önkormányzat. Olyan nemzetközi cégek fejlesztenek Debrecenben, mint a Flowserve, az FAG vagy a Thyssenkrupp-konszern – ismertette Papp László, hozzáfűzve, a külföldi vállalatok vezetői igénylik, hogy megfelelő környezetben tudjanak megszállni vagy üzleti konferenciákat szervezni.
Papp László szerint a Hotel Lycium üzemeltetését új alapokra kell helyezni annak érdekében, hogy a komplexumot a piac követelményeinek és a versenyszféra gyakorlatának megfelelő profitorientált formában és módon lehessen működtetni, párhuzamosan azzal, hogy Debrecen városának kulturális életét, a művészeti és nonprofit rendezvényeket is megfelelően kiszolgálja.
A Hotel Lycium belvárosi szálloda, amely a Kölcsey Központ épületegyüttesében található, Debrecen főtere és a Református Nagytemplom szomszédságában. A szálloda akadálymentesített, 87 kétágyas, légkondicionált szobával és négy apartmannal rendelkezik, összesen 190 férőhelyet kínálva. A szálloda és a Kölcsey Központ összesen 16 konferenciateremmel várja a rendezvényre érkezőket – hangzott el a sajtótájékoztatón. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megnövekedett forgalmat képes kiszolgálni a debreceni METRO
A METRO áruházlánc 2022-től folyamatosan alakítja át hazai áruházait: a…
Tovább olvasom >Kihirdették a debreceni borverseny győzteseit
Hét kategóriában hirdették ki a debreceni városi borverseny idei győzteseit…
Tovább olvasom >Így ünnepelte a születésnapját a Rossmann Magyarország
Idén ünnepelte a Rossmann a magyarországi jelenlétének 30. évfordulóját. Az…
Tovább olvasom >További cikkeink
9 milliárd forint a K&H SZÉP kártyákon
Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még…
Tovább olvasom >Időben kezdik
Kortársaiktól tanulják meg a helyes táplálkozást az iskolások a Magyar…
Tovább olvasom >Érzelmek és emlékek
A desszertnek érzelmeket, emlékeket kell ébreszteni – ez Tiziano Mita…
Tovább olvasom >