Debreceni búzatanácskozás: a magyar mezőgazdaságot a támogatások tartják életben
Jelenleg a magyar mezőgazdaságot a támogatások tartják életben, ami nélkül működésképtelen lenne – jelentette ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója kedden Debrecenben.
Gyuricza Csaba a 25. debreceni jubileumi búzatanácskozáson utalt rá, az ágazat kibocsátása 2600 milliárd forint, az összes támogatás pedig 600 milliárd.
A szakember riasztónak nevezte, hogy 1990 óta világszinten 70 százalékkal nőtt a mezőgazdasági kibocsátás, Magyarországon 30 százalékkal csökkent.
Gyuricza Csaba ugyanakkor azt mondta, jó a magyar mezőgazdaság fejlesztési iránya, az elmúlt években „elindult a lejtmenetből a mezőgazdaság”.
A mezőgazdaság versenyképességének növelése érdekében tett lépések között megemlítette a szétaprózódott hazai agrár-felsőoktatás koncentrálását, a vertikális integráció erősítését, a GMO-mentes élelmiszerlánc kialakítását.
A főigazgató a magyar agrárágazat egyik fő feladatának nevezte a Kárpát-medence megváltozott klímafeltételeihez igazodó technológiák kidolgozását, és az öntözött területek növelését.
Ugyancsak a jövő zálogának tarja a precíziós mezőgazdaság kiterjesztését, ami lehetővé teszi, hogy a legkisebb ráfordítással érjék el a legjobb eredményeket.
Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója a malomipar helyzetét elemezve elmondta, hogy az utóbbi években nagyfokú koncentráció ment végbe az ágazatban: 1999-ben még 142 malom volt az országban, jelenleg 52 működik. Ugyanakkor a meglévő malomkapacitás 1,8 millió tonna, miközben csak 1,2 tonnára van szükség. A Magyarországon előállított lisztből 200 ezer tonnát exportálnak évente – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) 2024-ben 9400-nál…
Tovább olvasom >Közel másfélszeresére nőtt a teljes tejpor értékesítési ára a nemzetközi piacon
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 áprilisában az…
Tovább olvasom >További cikkeink
III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >Idén is gazdára várnak a Green Pledge védjegyek!
Újra várja a pályázatokat a Green Pledge – a kezdeményezés immár harmadik…
Tovább olvasom >Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a…
Tovább olvasom >