Debreceni bormustra: húsz pincészet hatvan borát kínálják
A Debreceni Borozó szakmai folyóirat tesztjein legjobb eredményt elért húsz borászat mutatja be 60 borát szombaton, a II. Debreceni Bormustrán – közölte Kovács Pál, a Debreceni Borozó lapkiadójának és a Debreceni Borbarátok Társasága Egyesületének elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón a cívis városban.
A hazai borászatok mellett három felvidéki vendégborászat további hat borát is megkóstolhatják az érdeklődők – tette hozzá.
Kovács Pál elmondása szerint óriási az érdeklődés a II. Debreceni Bormustrára, gyakorlatilag néhány nap alatt elővételben majdnem teljesen elfogytak a jegyek Kelet-Magyarország legnagyobb boros seregszemléjére, amelyet az idén a Déri Múzeumban rendeznek meg.
A szakember szerint ez az érdeklődés is jelzi: egyre többen értik meg lapjuk hitvallását, miszerint „támogassunk minél több magyar borászt a Kárpát-medencében, azért, hogy az őseink által örökül hagyott páratlan adottságokkal ismét jól gazdálkodjanak a minőségi borok készítésében”.
A bormustrán a mátrai borvidékről Ludányi András Pincészete, Szőke Mátyás Pincészete, Benedek Péter Pincészete, a Bárdos és Fia Pincészet; az egri borvidékről a Thummerer Pince, a St. Andrea Pincészet, a Kovács Nimród Pincészet, a Gál Tibor Pincészet, az Egri Borvár – Tóth Ferenc Pincészet, a Bolyki Pincészet, a Gróg Buttler Pincészet és a Kőporos Pincészet; a tokaji borvidékről a St. Tamás Pincészet, a Barta Pince, a Tokaj Classic Pincészet, a Disznókő Birtok, a Hétszőlő Birtok, a Patricius Pincészet, a Chateau Dereszla és a Dorogi Testvérek vesznek részt.
A debreceni bormustrán a Felvidék az idei díszvendég, ahonnan a Mátyás Pince, a Kasnyik Pince és a Strekov 1075 Pince képviselteti magát.
A programot tovább gazdagítja ifj. Szepsy István előadása: a Déri múzeum különtermében Portugália borászatáról és boraiból kaphatnak ízelítőt az érdeklődők. A borok mellett a borkorcsolyát a régió vezető étterme, az IKON szolgáltatja – mondta el a sajtótájékoztatón Kovács Pál. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Véget ért a II. Ifjúsági PET Kupa
2025. július 20. és 25. között második alkalommal szervezte meg…
Tovább olvasom >A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítja nevezési határidejét a Green Pledge!
Meghosszabbított nevezési határidővel, egészen augusztus 11-e, hétfőig várja a pályázatokat…
Tovább olvasom >Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >