Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót
Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben a Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást, amelyen az agrárium szinte minden ágazata képviselteti magát – jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán.
Vaszkó László vásárigazgató felidézte: sokáig kérdéses volt, hogy az ágazatot sújtó járványok, elsősorban a ragacsos száj- és körömfájás miatt meg tudják-e tartani a rendezvényt az idén. Az agráriumban dolgozóknak ugyanakkor kulcsfontosságú, hogy találkozzanak, tájékozódhassanak az ágazatot érintő időszerű kérdésekről, ezért döntöttek úgy, hogy az állategészségügyi intézkedések szigorú betartásával megtartják a 34. Farmer-Expót. Az idei év különlegessége, hogy Magyarországon kizárólag a Farmer-Expón lesz tenyészállatbemutató, de megismerkedhetnek a szakemberek egy gyomfelismerő szoftverrel is, amely egyedülálló Európában – jelezte a vásárigazgató. Kiemelte: az idén mintegy 200 kiállító lesz jelen az expón, mások mellett mezőgazdasági gépforgalmazók, élelmiszeripari vállalatok, állategészségügyi és takarmányozási cégek, valamint a talajerő-gazdálkodás, az öntözés, a precíziós gazdálkodás, az agrárépítészet és az alternatív energiaforrások területén tevékenykedő szolgáltatók. A kiállítás három napja alatt különböző fajtabemutatók, showbírálatok és szakmai előadások is gazdagítják a programot – fűzte hozzá.
A fejlődés létfontosságú
Szólláth Tibor, a hajdú-bihari agrárgazdasági kamara elnöke azt mondta, a klímaváltozás és a piacvesztés komoly kihívást jelent, az újtípusú gazdálkodásra fel kell készíteni az ágazat szeplőit. A kamara a falugazdász hálózatán keresztül tájékoztatja a gazdákat a Farmer-Expo szakmai fórumain való részvételi lehetőségekről – jegyezte meg. Szűcs István, a DE ökonómiai intézetének igazgatója az expó legfontosabb küldetésének az innovatív megoldások, termékek bemutatását, a szakemberek találkozási lehetőségét, az ágazatot érintő időszerű problémák feltárását, a mezőgazdaság lakossági megismertetését jelölte meg. Komlóssy István egyetemi tanár az állattenyésztési szakmai konferenciák közül a juhágazat előtt álló kihívásokkal foglalkozó fórumot emelte ki, amely a szakirányításban dolgozók, a tenyésztők és a feldolgozók részvételével egyfajta összefogást demonstrál majd az ágazat jövőjéért.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
A leghatározottabban fel kell lépni az aranyszínű sárgaság fertőzést terjesztő szőlőkabóca ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A baromfiágazat az egyik legversenyképesebb állattenyésztő ágazat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Franciaország elutasítja az uniós agrárköltségvetési tervezetet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >