Darabokban adhatják el a Schlecker-t
Rövidesen döntés születik arról, megmentsék-e a Schlecker német drogérialáncot. Az AFP úgy tudja, hogy már pénteken, a hitelezők találkozóján előzetes döntés születhet befektetők esetleges bevonásáról.
Eközben német lapértesülések arról szólnak, hogy a Schleckernek pénteken vége lehet, miután az eddigi legígéretesebb befektetőjelölt, Katar visszalépett. Az Emirátus a Stuttgarter Nachrichtennek Lars és Meike Schleckerre hivatkozó értesülése szerint túl kockázatosnak ítélte az üzletet. A két Schlecker a drogérialánc alapítójának gyermeke, akik részt vesznek a tárgyalássorozatban.
A Schlecker naponta eurómilliós veszteséget szenved el, ezt pedig tetézi a sok ezer felmondás miatt érkező panasz. A lassan milliárdos nagyságrendet elérő hiány miatt a hitelezők gyors megoldást sürgetnek a cég ügyében, az AFP viszont úgy tudja, hogy jelenleg csak a konszern darabokra szedése és eladása látszik megoldhatónak. A folyamat egyébként már el is indult, hiszen a hónap elején a vállalat lengyelországi hálózatát átvette az ott piacvezető PKS.
A Schlecker januárban jelentett fizetésképtelenséget, márciusig pedig több mint kétezer fiókot zárt be és mintegy 10 ezer alkalmazottat bocsátott el. Eddig négyezer volt Schlecker-alkalmazott élt jogi kifogással a felmondás kapcsán. (AFP – Világgazdaság Online)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >