Daganatos gyerekek táplálását segíti a Danone
Az előző évekhez hasonlóan, a Danone Kft. az idén, a június 15. és július 31. között értékesített Könnyű és Finom termékek többsége után 1 forinttal támogatja a hálózat 9 gyermekonkológiai és rehabilitációs központját.Idén immár tizedik
alkalommal veszi kezdetét a Tegyünk Együtt a
Gyermekekért társadalmi célú program. A
kezdeményezés fő irányvonala az idén az
a Klinikai Táplálkozási Program, amelynek célja,
hogy ösztönözze és anyagilag támogassa a
Magyar Gyermekonkológiai Hálózat intézményeit
a daganatos beteg gyermekek helyes klinikai táplálkozási
módszereinek kidolgozásában valamint az ehhez
szükséges feltételrendszerek kialakításában.
A
Danone Kft. által indított program eddig több mint
191 millió forint értékben segített
mintegy 7.000 esetben a daganatos gyermekek kezelésében
illetve gondozásában.
Az idei program érdekes
színfoltja, hogy az „Add a hangod" mozgalom keretében
az addahangod.hu microsite-ra egy, a beteg gyermekeket támogató
szöveget rámondva, vagy egy közismert népdal
eléneklésével bárki kifejezheti
szimpátiáját a daganatos beteg gyermekek iránt.
Ha a kezdeményezés keretében sikerül elérni
azt, hogy 10.000 ember adja a hangját, akkor a TEGY program
keretében történő jótékony gyűjtés
összege mellé, az idén további 1 millió
forintot adományoz a Danone Kft. a Magyar Gyermekonkológiai
Hálózat számára.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >Megújult és növekszik a McDonald’s
A McDonald’s folyamatosan új éttermeket nyit és modernizálja meglévő egységeit…
Tovább olvasom >