Czomba Sándor: továbbra is magas a hazai foglalkoztatottság
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 szeptemberében mintegy 4 millió 699 ezer főt ért el a foglalkoztatottak száma – emelte ki pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az adatok kapcsán kifejtette, hogy az előző évhez képest a foglalkoztatottak számában látott minimális csökkenés abból adódik, hogy tavaly szeptemberben a foglalkoztatottak létszáma historikusan is kiemelkedő szinten volt.
Czomba Sándor hozzátette: Magyarországon a munkanélküliség továbbra is az uniós átlag alatti. A kormány célja, hogy a foglalkoztatási rátát 85 százalékra emelje, és mozgósítsa a mintegy 300 ezer főre tehető munkaerőpiaci tartalékot. Ehhez olyan uniós finanszírozású, aktivitást elősegítő programok is hozzájárultak, mint az Ifjúsági Garancia Plusz program, ami a 30 év alatti álláskereső és inaktív fiatalok munkához jutását segíti, eddig már több mint 9 ezren tértek vissza a munka világába.
A 30 év felettieket támogató – szintén uniós finanszírozású – programmal az idősebbek is részesülhetnek bértámogatásban, lakhatási-, illetve utazási térítésekben, a projekt segítségével már közel 10 ezer álláskeresőnek sikerült elhelyezkednie.
Az államtitkár kiemelte: a kormány 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervének – amely hozzájárul a 3-6 százalékos gazdasági növekedés eléréséhez – központi eleme, hogy növelje a jövedelmek vásárlóerejét, ezzel fenntartva a gazdaság stabilitását. Az akcióterv részét képezi a munkáshitel elindítása, a gyermekek után járó családi adókedvezmény megduplázása, valamint hároméves bérmegállapodáson keresztül az 1000 eurós minimálbér és az 1 millió forintos átlagkereset elérése.
Kapcsolódó cikkeink
NGM és VOSZ együttműködési szerződés a digitális kereskedelem biztonságáért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: tudatos vásárlással a békés ünnepekért, fogyasztóvédelmi tanácsok a karácsonyi időszakra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Karácsonyi sokk a kereskedelemben: most először fizethetünk kevesebb helyen bankkártyával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én délig
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
