Czomba Sándor: a foglalkoztatás bővítése hozzájárul a versenyképesség növeléséhez
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célkitűzése, hogy a foglalkoztatás bővítésével is biztosítsa az európai versenyképesség növelését – jelentette ki kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára Brüsszelben.
Czomba Sándor, a Foglalkoztatási Szociálpolitikai Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács (EPSCO) ülését megelőzően újságírók előtt emlékeztetett: a július elsején kezdődött magyar uniós elnökség a versenyképesség fenntartását, növelését tűzte ki céljául, amelyben a foglalkoztatáspolitikának nagyon fontos szerepe van.
Elmondta, amíg Magyarország a foglalkoztatási és a munkanélküliségi adatokat tekintve 2010-et megelőzően az utolsó helyek egyikén foglalt helyet a tagországok sorában, addig mára az Európai Unió első hét tagállama között van. A pozíció, illetve az elért eredmény megtartásához számos olyan intézkedésre van szükség, amelyek segítik és bővítik a foglalkoztatást, noha a munkaerő-tartalékok kimerülőben vannak – jelezte.
Meg kell tehát találni azt a munkaerő-tartalékot, amely az országhatárokon belül rendelkezésre áll – mondta. Meg kell találni azt a nagyjából 300 ezer embert, akik munkakeresőből munkára késszé tehetők – emelte ki. A versenyképesség növeléséhez tehát a munkás kezek mellett a szükséges tudás megszerzésének biztosítására is szükség van – hívta fel a figyelmet.
Magyarország a keddi tanácsülésen szakpolitikai eszmecserét kezdeményez majd a fogyatékossággal élők társadalmi befogadásának elősegítéséről és a szakminiszterek jóvá kívánják hagyni az Európai Szemeszter országspecifikus ajánlásainak foglakoztatási és szociális fejezeteit – tájékoztatott Czomba Sándor.
Kapcsolódó cikkeink
Amikor egyszerre kell helytállni: válaszok a szendvicsgeneráció kihívásaira
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Óvatos optimizmus a magyar cégeknél: többen terveznek létszámbővítést, de nőtt a bizonytalanság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Z generáció: nem „jobhopperek”, csak tudják, mit akarnak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megkezdte idei munkáját a NAK Mentes Munkacsoport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatára május 28-ig lehet pályázni!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mi kerül a tányérunkra? Strukturális átalakulás zajlik a teljes élelmiszer‑értékláncban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


