Czerván: jelentősen nőtt tavaly a mezőgazdaság teljesítménye
A tavaly újra növekedést mutató magyar gazdaság teljesítményében jelentős szerepe volt a mezőgazdaságnak, amely az első három negyedévben 22 százalékos bővülést mutatott, és rekordkibocsátást ért el – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán Zalaegerszegen.
Czerván György a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Zala Megyei Szervezete által rendezett sajtótájékoztatón, majd gazdálkodói fórumon arról beszélt, hogy a „nem a legjobb” időjárási körülmények ellenére az ágazat rekordkibocsátást ért el. Az előzetes adatok szerint 2012-höz képest 34 százalékkal 2265 milliárd forintra emelkedett az agrárium teljesítménye, ami a magyar mezőgazdaság történetében rekordnak számít.
Az ágazaton belül a növénytermesztés 39, az állattenyésztés 28 százalékkal bővült, a nettó vállalkozói jövedelmek 73 százalékkal emelkedtek, az agrárexport az első 10 havi adatok alapján feltehetőleg eléri a 2012-es rekordszintet – ismertette. A teljes magyar export 10 százalékát adta tavaly a mezőgazdasági kivitel, a külkereskedelmi aktívum több mint fele az agráriumból származott.
Az idén 25 milliárd forinttal emelkedik az agrár és vidékfejlesztési támogatások összege tavalyhoz képest – jelezte az államtitkár.
Czerván György a 2014 és 2020 közötti európai uniós költségvetési időszak újdonságaival kapcsolatban elmondta: a mostani év még átmenetinek számít, vagyis marad a 2013-as elosztási rendszer, de már az új pénzügyi keretek között. A területalapú támogatásokat (SAPS) illetően körülbelül 227 euró lesz a hektáronkénti éves támogatási összeg, ami 3 euróval elmarad ugyan a tavalyitól, de ezt az árfolyamváltozás kompenzálja.
Fontos változásnak nevezte, hogy mostantól nem kell brüsszeli engedély az előleg kifizetéséhez, arról a tagállamok saját hatáskörben döntenek. Ezek a kifizetések október közepétől indulhatnak.
Kifejtette: bár az uniós költségvetésben 11 százalékkal csökken az agrárium kerete, de a 28 tagállamból nagyobb szelet jut Magyarországnak. A részesedésünk 2,4 százalékról 3,2 százalékra emelkedik, ami javítani fogja a versenyképességünket. Magyarország nem vezeti be a referenciaéveken alapuló támogatási rendszert, 2021-ig megmarad az egyszerűsített területalapú támogatási forma. Az új elemek, mint a zöldítés, a fiatal gazdák támogatása vagy a kisgazdaságok átalányban meghatározott támogatása 2015-től lépnek életbe. Ez utóbbi minimum 500, maximum 1250 euró lehet évente egy gazdálkodó számára, és az 1 és 6 hektár közötti gazdálkodókat érinti – részletezte Czerván György.
Győrffy Balázs, a NAK országos elnöke elmondta, hogy az új támogatási rendszer kidolgozásában a kormány teljes mértékben figyelembe vette a kamara álláspontját. Üdvözölte az egyszerűsített támogatási forma bevezetését, ami jelentős adminisztrációs tehertől szabadítja meg a gazdálkodókat.
Kitért arra is, hogy januártól a kormányhivataloktól az agrárkamarához került a falugazdászi hálózat, amelytől azt várják, hogy az eddig széttagolt struktúra egységes lesz. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >