Czerván György: jók a mezőgazdaság idei kilátásai
Jónak nevezte a magyar mezőgazdaság idei kilátásait a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Harkányban.
Czerván György egy agrárvezetőknek rendezett tanácskozást megelőzően újságíróknak azt mondta: az őszi vetések állapota sokkal biztatóbb az előző évinél. A növények, elsősorban a búza és a káposztarepce fejlettsége 60 százalékban minősíthető jónak, 25 százalékban közepesnek, s csak 10 százalékban gyengének.
Egy évvel ezelőtt éppen fordítva volt, akkor az őszi vetés 60 százaléka tartozott a gyenge kategóriába. A mostani eredmények a jó időjárásnak és a gazdák precíz, pontos munkájának is köszönhető – jegyezte meg.
Czerván György úgy vélte, az időjárás előrejelzések egyre megbízhatóbbak, ugyanakkor ha kevés a csapadék, fontos, hogy a termelők ügyeljenek a különböző technológiák megfelelő és időben történő alkalmazására.
Az államtitkár a mezőgazdaság szempontjából kedvezőnek értékelte azt is, hogy idén a tavalyinál 60 milliárd forinttal több, összesen 691 milliárd forint jut agrár- és vidékfejlesztési támogatásra. „Ez alapvetően az európai uniós közvetlen támogatások növekedésével függ össze. Az egységes területalapú dotáció szintje idén eléri a 100 százalékot, a gazdák előre láthatólag 233 euróhoz, azaz hektáronként várhatóan mintegy 66 ezer forinthoz juthatnak.
Az iskolatejprogramra a tavalyinál 300 millió forinttal több, összesen 1,5 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre, a termelői és beszerzési értékesítő szövetkezetek támogatása is emelkedik. Emellett beindul a 2,6 milliárd forintos sertéságazati, folytatódik a tanyafejlesztési, a méhészeti nemzeti program, létrejön az öntözési hivatal, s lesz forrás a hungaricum bizottság működésére is – sorolta Czerván György. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >