Czerván György: a kárenyhítési alap 24 milliárdjából enyhítik a fagykárt
A kárenyhítési alapban az idén 24 milliárd forint van, ebből próbálják a gazdák jogos igényeit kielégíteni – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A gazdáknak 15 napjuk van arra, hogy kárigényüket bejelentsék – mondta az államtitkár, hangsúlyozva, hogy nagyon oda kell figyelni a határidőre.
A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a tavaszi fagykárok felmérése jelenleg folyamatban van. Április 20-21-én és 25-én az ország számos megyéjében, így például Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, vagy Somogy megyében szenvedtek fagykárokat elsősorban a zöldség-gyümölcs, valamint szőlőültetvénnyel rendelkezők.
Eddig 960 termelő közel 5300 hektár területen jelentett fagykárt, de természetesen ez a szám a folyamatos kárbejelentések miatt növekszik – tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium.
A szaktárca szerint a 2012-ben megújított agrárkár-enyhítési rendszer forrásai bizonyosan elegendőek lesznek a károk uniós szabályok szerint adható maximális összegű kompenzációjához. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Már a második legnépszerűbb szőlész-borász képző intézmény az országban a Tokaj-Hegyalja Egyetem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EU: rendkívül bizonytalan év elé néz az európai zöldség-gyümölcs ágazat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AKI: Csökkent a sertéshús kiskereskedelmi beszerzési ára az év elején
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


