Fókuszban a fogyasztó
Június 30-án, a budapesti Benczúr Házban tartott workshopon Köncse Tamásné, a Fogyasztóvédelmi Referens Egyesület elnöke bejelentette, hogy legújabb kezdeményezésükként meghirdetik „Az év fogyasztóvédelmi referense” díjat, melyet 4 kategóriában, szakmai érdekképviseletekből álló független bíráló bizottság döntése alapján, évenként ítélnek majd oda a legeredményesebb szakembernek.
A fogyasztóvédelmi törvény 2013-as módosítása óta, mely bizonyos árbevétel fölött és meghatározott tevékenység esetén a vállalkozások számára előírja fogyasztóvédelmi referens foglalkoztatását, már több mint 2000 ilyen szakembert alkalmaznak az országban. Az őket egységbe tömörítő Fogyasztóvédelmi Referens Egyesület legfőbb célja, hogy ösztönözze a hazai fogyasztóvédelmi szemléletváltást a vállalkozásoknál, valamint tudástárával hozzájáruljon a referensek eredményes munkájához.
A fogyasztóvédelmi referensek foglalkoztatása egyre népszerűbb, mert – ahogy abban a workshopon résztvevő vállalkozások képviselői is egyetértettek – egy jól felkészült referens gyakorlati hasznot generál a cégnek.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jason Momoával mutatkozott be Magyarországon a Meili Vodka
Az elmúlt két év egyik legtöbb díjat elnyerő vodkája (2…
Tovább olvasom >Labubu-láz: közel 400%-os profitnövekedéssel száguld a Pop Mart – már a Mattelt és a Sanriót is előzi
A „csúnya-aranyos” Labubu-figurák köré épített őrület, a vakdobozos értékesítés és…
Tovább olvasom >8,5 millió pékáru fogyott egy év alatt: helyi pékségek, kézműves ízek, tudatos választások a Kifli.hu-nál
Az elmúlt 12 hónapban a vásárlók több mint 8,5 millió…
Tovább olvasom >