Csütörtökön kezdődnek a debreceni bor- és dzsessznapok
A debreceni Nagyerdőben rendezik meg a hétvégén a bor- és dzsessznapokat, ahol csütörtöktől 19 borvidék 62 borászata, 39 koncert és 175 magyar muzsikus várja majd az érdeklődőket – mondta el a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján a város kulturális alpolgármestere kedden.
Komolay Szabolcs felidézte, hogy a város két tradicionális rendezvényét tavaly vonták össze, a programokra akkor több mint húszezren látogattak el a nagyerdei Békás-tó partjára.
A dzsessznapokat 45., a borkarnevált 17. alkalommal tartják meg, a programsorozat a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Fesztiválszövetség szakmai értékelése alapján elnyerte a Gasztroélmények éve ajánlását – fűzte hozzá.
Maloschik Róbert, a rendezvény művészeti tanácsadója szerint még nem volt példa arra Magyarországon, hogy egy fesztiválon 175 magyar dzsesszmuzsikus lépjen közönség elé. Így „magyar dzsessztörténeti eseménynek lesznek szemtanúi a látogatók” – tette hozzá.
A dzsessznapokon három 45 éves muzsikus, Cseke Gábor és Nagy János (zongora), valamint Frankie Látó (hegedű) is fellép. A fesztivál legfiatalabb előadója a 16 éves Pál Gábor, a legidősebb fellépő Gyarmati Zoltán, aki a napokban töltötte be 78. életévét – sorolta az érdekességeket a művészeti vezető.
Maloschik Róbert hozzátette: hagyományosan a dzsessznapok első napján lép fel a Debreceni Jazz Együttes, a vasárnapi zárónapon pedig a Debrecen Dixieland Jazz Band. Megismerheti a debreceni közönség a Németországból erre a rendezvényre hazaérkező Németh János szaxofonos játékát is – jegyezte meg.
Tóth Ernő, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezető-helyettese elmondta: a bornapok keretében négy napon át 19 borvidék, 62 borászatának több mint 500 féle borát kóstolhatják meg a Békás-tó partjára látogatók. Köztük most először a Debrecen egykori szőlőskertjeként emlegetett érmelléki Bihardiószegen termett régi magyar bort, a bakatort.
Heit Lóránd borász elmondta: a négy hektáros családi borászatukban tavaly fordultak termőre az első tőkék, a debreceni bornapokon már kóstolható lesz az aszúsodásra is alkalmas bakator szőlőből készült száraz fehér bor. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kihívásokat jelent a magyar borászat számára az EPR és a DRS
A magyar borászok számára jelentős kihívást jelent az újonnan bevezetett…
Tovább olvasom >Új korszakba lép a Csányi Pincészet
A Villányi borvidék legnagyobb, évszázadokra visszanyúló hagyományokkal rendelkező pincészete, a…
Tovább olvasom >Bezár a Michelin által ajánlott Laurel Étterem Budapesten
Öt év működés után bezár a Laurel Budapest, a Michelin…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Milliók dönthetnek milliókról akár egy mozdulattal a Tescónál
Emberek millióinak kezében van újra több millió forint és környékbeli…
Tovább olvasom >Egészséges nyári táplálkozási tippeket ad az Eisberg növényi zsírokkal
Az igazi forró nyár beköszöntével sokan törekednek egészségesebben táplálkozni, de…
Tovább olvasom >