Csütörtökön kezdődik a négynapos Balatoni Hal- és Borünnep
Csütörtökön kezdődik a Balatoni Hal- és Borünnep, a négynapos rendezvényre borvásárral, halkóstolóval, koncertekkel és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket a programban részt vevő négy Balaton-parti településre – tájékoztatta az MTI-t a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályvezetője.
Cserép László elmondta, hogy a balatonfüredi Tagore sétányon a ”magyar tenger” halai és borai mellett a szekszárdi borvidék nedűit is meg lehet majd kóstolni, miközben a Lánchíd Rádió élőben sugároz a város megújult sétányáról.
Hozzátette: az érdeklődők találkozhatnak a Heti Válasz munkatársaival is, valamint bemutatkozik a Magyar Konyha című folyóirat balatoni gasztrokalauza.
A fesztiválon ingyenes koncertet ad majd a Csopak Demizson Allstars Orchestra, a Muzsikás együttes és barátai, és a szerb Trio Balkan Strings, lesz sárkányhajó roadshow, és közös koccintásra várnak mindenkit a magyar bor- és pezsgő napja alkalmából, szombaton – fejtette ki Cserép László.
Csopakon horgász- és halászléfőző versenyekkel, Paloznakon kézműves foglalkozásokkal és halétel-főző versennyel, Tihanyban színes vásárral, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba szóló ingyenes belépéssel valamint folklór műsorokkal várják a vendégeket – fűzte hozzá.
A rendezvény Kristóf Attila, a közelmúltban elhunyt újságíró ötlete nyomán született azzal a céllal, hogy a balatoni halakra, a környékbeli vendéglátókra, és a kis családi pincékre hívja fel a figyelmet, az idei programsorozat fővédnöke Áder János köztársasági elnök lesz – közölte a kulturális osztályvezető. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata
Jövő szombaton Szatmár és Bereg térségének bemutatkozásával kezdődik a Nyitott…
Tovább olvasom >Nyitott portákkal várják a fogyasztókat a kistermelő
Országszerte kinyitják kapuikat a fogyasztók előtt a hazai kistermelők. A…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Széchenyi Kártya Program támogatásainak összege elérte a 100 milliárd forintot
A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének…
Tovább olvasom >DélKerTÉSZ: Egészséges uzsonna, boldog gyerek – így kerül több zöldség a dobozba idén szeptembertől
Ahogy szeptemberben becsöngetnek, az iskolapadok mellett az uzsonnásdobozok is megtelnek,…
Tovább olvasom >Exportpiacra alapozott bővülést tervez az SZ. Variáns
Exportpiacra alapozott bővülést tervez a prémium csomagolóeszközöket gyártó debreceni Sz.…
Tovább olvasom >