Csütörtökön kezdődik a 20. Egri Bikavér Ünnep
Július 7. és 10. között huszadik alkalommal rendezik meg Eger legjelentősebb borgasztronómiai fesztiválját, az Egri Bikavér Ünnepet – tájékoztatta a szervező egri hegyközség hegybírója, Tarsoly József az MTI-t.
A négynapos érsekkerti rendezvényen 31 borászat több mint százféle Egri Bikavérét, Egri Csillagát és rozéját kóstolhatják meg a látogatók, a borok mellé pedig 17 étterem kínál ételkülönlegességeket.
A Bikavér-ünnepen idén először más borvidéknek is bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a szervezők: a fesztivál díszvendége a Tokaj-Hegyalja Világörökségi Borvidék lesz, így a kínálatban ezúttal tokaji borok is szerepelnek.
A bor- és ételkínálat mellett kísérőprogramok is várják a vendégeket: két helyszínen több tucat zenekar lép fel. Az Egri Bikavér Színpadon lesz látható mások mellett csütörtökön a Kerekes Band, pénteken a Balkan Fanatik, szombaton a Hot Jazz Band, vasárnap pedig a VI. Szepesi György Bárzenész Találkozó nyitókoncertjén Kökény Attila, Mujahid Zoltán és Tabáni István.
Az Egri Csillag színpadon dj-k és különböző formációk váltják egymást négy napon át. Fellép többek között a Fran Palermo, Hó Márton, valamint Szabó Benedek és a Galaxisok is. Az egri Part Egyesület égisze alatt működő színpadnál ebben az évben is fényfestéssel teszik hangulatosabbá a környezetet.
Tarsoly József felidézte: az egri hegyközség és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség két éve hosszabb távú megállapodást kötött, melynek keretében a szervezet tagjai zsűrizik a fesztivál ételeit. A legjobb étel kiválasztásánál különösen fontos szempont, hogy az mennyire harmonizál a kínált Egri Bikavérrel.
Az eredményhirdetésre szombaton kerül sor, s ekkor hirdetik ki az Egri Bikavér Ünnep legjobb borát is. Hozzátette: ebben az évben a Magyar Fesztivál Szövetség és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös szakmai értékelése alapján a 20. Egri Bikavér Ünnep kiérdemelte a Gasztroélmények Éve 2016. ajánlást.
A hegybíró kitért arra: a fesztiválon hosszú idő után ismét kapható lesz az Ezredforduló Egri Bikavére, melyet az Egri Borvidék szőlő- és bortermelői az államalapítás ezeréves tiszteletére készítettek el a pincék legkiválóbb 1997-es évjáratú boraiból.
A 119 termelő 11 ezer 369 liter borából elkészült Ezredforduló Egri Bikavérét először az 1999-es Egri Bikavér Ünnepén mutatták be, amelyet most, 17 évvel később ismét megkóstolhatnak a borkülönlegességek rajongói.
A kísérőesemények sorában lesz még egyebek mellett bokszverseny, veterán jármű felvonulás és kézműves vásár is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Történelmi siker: aranyérem a Zelna Borászatnak a világ legrangosabb borversenyén
Soha nem látott elismerést szerzett a balatoni vörösbor a nemzetközi…
Tovább olvasom >Vesztergombi Ferenc kapta idén a Magyar Bor Akadémia Életmű Díját
A szőlő és a bor nemcsak több százezer embernek ad…
Tovább olvasom >Bor ellen kampányol, miközben a borágazatot képviseli? Wáberer György kihívása botrányt kavart
Jelentős felháborodást váltott ki a hazai borászok körében Wáberer György…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >