Csütörtökön kezdődik a 21. Csabai Kolbászfesztivál
Csütörtökön kezdődik a négynapos 21. Csabai Kolbászfesztivál, a városi sportcsarnok mellett felépítették a 40 ezer négyzetméteres „kolbászvárost”.
Hégelyné Győrfi Ilona programigazgató az MTI-nek elmondta, a fesztivál ünnepélyes megnyitója és a Nemzetközi Szárazkolbász Verseny eredményhirdetése csütörtökön 18 órakor lesz, de délelőtt már elindulnak a programok, 10 órától 250 diákcsapat gyúr az ifjúsági kolbászkészítő versenyen.
A pénteki gyúrások elsősorban a civileké és a hátránnyal élőké, szombaton viszont teltház lesz. „A két nagysátor, az átjárósátor és a sportcsarnok küzdőtere összesen 750 csapat elhelyezésére alkalmas, vagyis alighanem ez lesz a világ egyik legnagyobb gyúróversenye” – mondta Hégelyné Győrfi Ilona.
„Nem hiányozhat a palettáról a Krajcsó Pál-emlékverseny, azaz a nagypapák-unokák megméretése sem, ahogyan a vasárnapi bográcsos töltöttkáposztafőző-verseny is egyre nagyobb érdeklődésre tart számot” – mondta.
Az élelmiszeripari és mezőgazdasági kiállításnak egy háromezer négyzetméteres sátor ad otthont. Emellett lesznek kolbászos sátrak, kiállítói- és vásári standok, sportcsarnoki programok, gyerekeknek szóló kézműves foglalkozások, hét disznóvágás-bemutató, kézműves vásár – sorolta a programigazgató.
Szombaton este a vállalkozó szelleműek a katonaéveit Békéscsabán töltő Korda Györggyel pókerezhetnek a Club Gourmet VIP Bisztrójában – emelte ki.
„Fésűfogszerűen” lesznek a programok, koncertek, vagyis amikor az egyik sátorban véget ér valami, akkor kezdődik a másikban – emelte ki Hégelyné Győrfi Ilona, hozzátéve, hogy a fiatalok kívánságára az előző éveknél jóval több országosan és nemzetközileg elismert zenekar és DJ műsorára szórakozhatnak a megjelentek a fesztivál négy napja alatt a késői órákban.
A belépődíjas rendezvényen fellép mások mellett a Quimby, a Halott Pénz, a Tankcsapda, a Wellhello, a Punnany Massiff, a Magna Cum Laude, a Budapest Bár, a Margaret Island és a Honey Beast.
A fesztivál idei díszvendége Érd városa mellett Ausztrália lesz, borvidékként az Etyek-Budai régió mutatkozik be.
A rendezvény részletes programja www.csabaikolbaszfesztival.hu oldalon érhető el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az első főzőcsatornánk
A hazai gasztronómia fejlődésében komoly közvetett szerepet játszottak a világ…
Tovább olvasom >Csütörtökön kezdődik a 13. Avasi Borangolás Miskolcon
Idén is megrendezik az Avasi Borangolást Miskolcon, ahol a belváros…
Tovább olvasom >Spárgaszezon indul Magyarországon: exportnagyhatalom vagy gasztronómiai lehetőség?
Miközben Nyugat-Európában tavaszi csemegeként ünneplik, itthon még mindig csak szűk…
Tovább olvasom >További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >