Csúcson a lakossági hitelezés és a befektetési kedv az Ersténél

Szerző: Trademagazin Dátum: 2025. 05. 08. 10:45

Kitart a lendület a tavaly újra beinduló lakossági hitelezésben az Ersténél. Az idei első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest a másfélszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya, míg a személyi kölcsönöknél 31 százalékos a növekedés. A hitelállomány mellett a megtakarítások is gyorsan nőnek. A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – 15 százalékkal nőtt március végére.

Az Erste működési bevételei 2025 első negyedévében – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – 2 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól. Ezen belül a nettó kamatbevételek stagnáltak, a díj- és jutalékbevételek 24 százalékkal nőttek, a kereskedési és konverziós bevételek csaknem a felére estek vissza, és csökkentette a működési bevételt a támogatott hitelek átértékelődése is – mondta el Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója a bank idei első negyedévi eredményeit bemutató sajtótájékoztatón.

A működéssel kapcsolatos kiadások 11 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az Erste működési eredménye 57 milliárd forint lett, szemben a 2024 első negyedévében elért 62 milliárd forinttal. A költség/bevétel arány március végén 36 százalék volt, szemben a tavaly márciusi 32 százalékkal. Az adózás utáni nyereség így 20 milliárd forint lett, míg 2024 első negyedévét 28 milliárd forint profittal zárta a bank.

Az ügyfélhitelek és kötvények állománya az idei első negyedév végén 3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az új finanszírozás volumene 6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A nem teljesítő hitelek aránya március végére 1,9 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 2,5 százalékról. A lakossági hitelek esetében a nem teljesítő hitelek aránya 2,4 százalékra javult a 2024 első negyedévi 3,1 százalékról, míg a vállalati hitelek esetében 1,2 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 2 százalékról. A javuló hitelportfóliónak köszönhetően az Erste a negyedév során 1,6 milliárd forint céltartalékot tudott felszabadítani.

A teljes lakossági hitelállomány 11 százalékkal nőtt egy év alatt, az újonnan kihelyezett állomány 40 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az új lakáshitelek folyósítása 56 százalékkal haladta meg a 2024 első negyedévi teljesítményt. A személyi kölcsönöknél 31 százalékkal emelkedett az új folyósítás összege, míg a kisvállalkozók esetében a kihelyezés 20 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – március végén 6742 milliárd forint volt, ami 15 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A megtakarításokon belül a befektetések aránya 71 százalék volt. Az Ersténél a befektetett és kezelt vagyon 2025 március végére 16 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és elérte az 5541 milliárd forintot. A privátbanki üzletág a negyedév végén már 1333 milliárd forintos vagyont kezelt. Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladta a 3169 milliárd forintot.

A vállalati területen a kötvény- és hitelállomány együttesen 6 százalékkal csökkent egy év alatt, március végén 1055 milliárd forint volt. Az új vállalati kötvények és hitelek volumene 44 százalékkal maradt el a 2024 első negyedévi szinttől, az összehasonlítást azonban egy jelentős, egyedi ügylet torzítja: az Erste Bank Hungary tavaly márciusban – az Erste Group Bank AG-vel közösen – 90 millió euró (mintegy 35 milliárd forint) értékű hitelszerződést írt alá a CTP Csoporttal négy logisztikai- és ipari parkjának finanszírozására Magyarországon. Míg a kereskedelmi célú ingatlanoknál az említett hatás miatt visszaesett az új kihelyezés, addig a kkv-szektornál az új folyósítás 90 százalékkal nőtt, a nagyvállalatok és önkormányzatok esetében pedig 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

 

Kapcsolódó cikkeink