Csomagolóüzemet épít a német Deufol Debrecenben
Európa egyik legmodernebb csomagoló- és logisztikai üzemét építi fel a kormány támogatásával 7 milliárd forintból a Deufol Debrecenben, egyben ez lesz a német vállalat délkelet-európai regionális központja is – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a 120 új munkahelyet teremtő beruházáshoz.
Kiemelte, hogy a fejlesztést komoly versenyben sikerült elnyernie Magyarországnak.
Az élesedő világgazdasági versenyben fontos tényező, hogy a vállalatok hogyan tudják eljuttatni termékeiket a vásárlókhoz, a logisztika első lépése a csomagolás, a csomagolóipar szerepe egyre jelentősebb – fejtette ki a miniszter.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország az új világgazdasági korszak győztesei közé tartozik, ezt mutatja az is, hogy az idei első negyedévben 5,3 százalékos volt a gazdasági növekedés üteme, ezzel az ország az európai ranglista élén végzett.
Ennek egyik oka az, hogy egy év alatt 25,5 százalékkal nőttek a beruházások – mutatott rá, hozzátéve, hogy 2014 óta minden évben megdőlt az országba érkező beruházások addigi rekordja, a nemzetközi vállalatok egyértelműen bíznak Magyarországban.
Kifejtette, nincs sikeres beruházás-ösztönzési politika sikeres városok nélkül. Debrecenbe 2014 óta 600 milliárd forintnyi beruházás érkezett, és több mint 6000 új munkahely jött létre. Tavaly a hazai vidéki városok közül Debrecen vonzotta a legtöbb beruházást. A befektetők körében végzett felmérés szerint 90 százalékuk elégedett a körülményekkel, és 84 százalékuk újabb befektetést tervez – ismertette.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: az új beruházás erősíti a magyar-német gazdasági kapcsolatokat. Kitért arra, hogy április végéig a magyar-német kereskedelmi forgalom megközelítette a 20 milliárd eurót.
A magyar csomagolóipar 20 ezer embernek ad munkát. A beruházás hozzájárul a csomagolóipar további bővüléséhez, amelynek teljesítménye az idei első négy hónapban 15 százalékkal nőtt – jelezte.
Jürgen Hillen, a Deufol Csoport és a Deufol Hungary ügyvezető igazgatója elmondta: a német vállalatcsoport 11 országban 90 telephelyen működik, 2300 embert foglalkoztatnak.
A már letelepedett cégek mellett sok nemzetközi ipari gyártó tart Debrecen felé, a Deufol a várost stratégiai helyszínnek tartja, ezért választotta 91. telephelye helyszínéül. Ebből az új stratégiai központból nyitnak majd Délkelet-Európa felé is – tette hozzá.
A magyarországi befektetés egyike a legnagyobbaknak a cég történetében. A déli ipari parkban 15 hektárt vásároltak meg, itt építenek infrastruktúrát csomagolóanyagok gyártásához, innovatív csomagoláshoz, kiegészítő raktározáshoz és egyéb logisztikai tevékenységekhez. Az első ütem építése még ebben a hónapban elindul – mondta el az ügyvezető igazgató.
Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere hangsúlyozta: a városban már csaknem 40 német hátterű vállalat működik.
A csaknem 600 milliárd forintnyi beruházás háromnegyede érkezett német cégektől 2014-2019 között, és a 6200 új munkahely felét német hátterű céget teremtették – mondta el.
A déli ipari park kialakítására 8 milliárd forintot költöttek, a Deufol a negyedik vállalat, amely ide költözik. A terület most 200 hektáros, de hosszú távon 600 hektáros ipari parkot akarnak itt kialakítani – ismertette az alpolgármester. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jelentős torlódások alakultak ki a legnagyobb kikötőkben: késésekre igen, de áruhiányra várhatóan nem kell számítani
Globális logisztikai kihívások, több napos torlódások okoznak gondokat számos jelentős…
Tovább olvasom >Préda Máté a DODO új magyarországi vezetője
Az utolsó kilométeres, okoslogisztikai szolgáltatásokat kínáló DODO Préda Mátét bízta…
Tovább olvasom >Megjelent a Debreceni Logisztikai és Kamion Terminál kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési hirdetmény
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a debreceni észak-nyugati gazdasági övezet területén megvalósuló…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió…
Tovább olvasom >Egy különleges együttműködés az Unicum Riserva és a beck@grecsó duó között: útjára indult a „szeretet vessző béke”
Az Unicum Riserva támogatásában márciusban debütált a beck@grecsó formáció új…
Tovább olvasom >Újabb elismerés a Borsodi Sörgyár jó munkahelyi gyakorlataiért
Második alkalommal ítélték oda a Borsodi Sörgyárnak a Sokszínű és…
Tovább olvasom >