Csomagolóanyagok körforgásban

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 08. 17. 09:23

A termékek biztonságos csomagolása, raktározása olyan alapfeltétel, mely nagyban meghatározza egy cég környezetre gyakorolt hatását, illetve jelentősen befolyásolja kiadásait. Kulcs- szerepet játsszanak az olyan fogalmak, mint a költséghatékonyság és az újrahasznosíthatóság.

KT_csom_2_opt

Gergely Mária European Pallet Association (EPAL) Magyarországi Képviselete nevében elmondta, az EPAL gyártói és javító engedéllyel rendelkezők nemzetközi szövetsége több mint 1600 tagot számlál világszerte, 2014. évben 66,3 millió EPAL/EPAL jelölésű raklap került legyártására. Jelenleg több mint 300 millió EPAL raklap van forgalomban világszerte.

– A helyben gyártással – így a szállítási költség jelentős csökkenésével – az EPAL raklapok megfizethetővé és gazdaságossá váltak a cégek számára – mondja. – A raklapok környezetvédelmi szempontból is jó választás a cégeknek, ellentétben a műanyag raklapokkal. A faraklapok, miután befejezték feladatukat az áruszállításban, újrahasznosíthatók.

A szövetség a jövőben a raklap teljes élettartamára vonatkozó nyomonkövethetőséget tűzte ki célfeladatának.

– Ha ez a terv megvalósul, nagyban elősegítené a raklaphamisítás megszűnését, amely napjainkban még mindig a legnagyobb probléma.

Újrahasznosítás nehézségekkel

Polgár Ferenc, a P&P Budafok Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy a vállalat küldetése a hulladékok mennyiségének a csökkentése. Erre az egyik legjobb mód az újrahasznosítás.

– Főleg újrahasznosított raklapokat gyártunk a visszagyűjtött fa csomagolási-hulladékokból, sérült, méreten kívüli raklapokból. Készítünk még az újrahasznosított raklapelemekből ládákat, leszorító lapokat, és sokan vásárolnak raklapbútorhoz vagy építkezésekhez is ebből az újrahasznosított deszkákból.

Ugyanakkor az újrahasznosítás nagyon munkaigényes folyamat, a sérült raklapok begyűjtése, válogatása majd szétszerelésük és megfelelő méretű újrahasznosított raklapelemekké alakítása speciális eszközöket és rengeteg kézi munkát igényel.

– A mi szerszámaink a vasat és a fát egyaránt megmunkálják, a megfelelő hatékonyság azonban képzett munkaerővel érhető csak el. Bérköltségeink folyamatosan emelkednek, a sérült raklapok árával megegyezően. Magas költséggel jár a fahulladék szállítása is, telephelyünk 50-60 km körzetében tudom gazdaságosan a fahulladékot kezelni. Az adminisztratív terhek egyre emelkednek, nemcsak a hulladék nyilvántartása, feldolgozása jelent kötelezettséget, de a fuvarozást terhelő adatszolgáltatások, EKAER bevezetése sem segíti a munkánkat.

Mozgató erő

Horváth Zoltán, a Jungheinrich Hungária Kft. ügyvezető igazgatója szerint a magyarországi autógyártás, autóipari beszállítók fejlődése új piaci lehetőséget teremtett az egész iparág számára, ennek közvetlen hatását érzik az anyagmozgatógép-forgalmazó cégek.

– A termékek közül az elektromos homlokvillás targoncák és a raktártechnikai gépek a legnépszerűbbek, de a gyártáslogisztika növekedésével egyre inkább növekszik a gyártósorokat kiszolgáló kis vontatók, vontatmányok iránti kereslet is. A Jungheinrich anyagmozgató gépeit magas rakodási teljesítmény és alacsony energiafogyasztás, azaz kiemelkedő költséghatékonyság jellemzi, amelyhez az általunk kínált teljes körű szerviz párosul. Ide tartozik többet között az országos lefedettségű vevőszolgálati hálózat. Minthogy manapság már majdnem minden harmadik Jungheinrich targonca bérleti vagy lízing konstrukció keretében kerül értékesítésre, folyamatosan növekszik a pénzügyi szolgáltatások és a full szerviz jelentősége is.

Környezettudatosság
és esztétika

Mattyasovszky Hedvig, a Metsä Board Magyarország értékesítési igazgatója szerint a fenntarthatóság egyre több márkatermék-gyártó számára játszik kiemelt szerepet: különösen a csomagolás nem elhanyagolható ebben az össze­függésben.

– A Metsä Board korán reagált erre, és már évekkel ezelőtt beruházott a kutatásba és fejlesztésbe, annak érdekében, hogy képes legyen a jövőbeni, magas teljesítménymutatókkal rendelkező csomagolások számára gyártott kartonminőségeit műszaki szempontból biztonságosan kialakítani. Az ún. Lightweithing úttörőjeként és Európa vezető primer, vagyis friss rostból készült kartonok gyártójaként (FBB) a Metsä Board a kartonnyomdákkal közösen fontos partnernek tartja magát a márkatermék-gyártókkal való párbeszédben és a kereskedelemben, csomagolásfejlesztési és marketing szempontból egyaránt. A rostok speciális elrendezése révén a karton a könnyített súly mellett ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint a nagyobb súlyú kartonfajták.

Valamennyi Metsä Board kartonminőség alapját az elsődleges rostok adják, amelyek fenntartható erdőgazdálkodásból származnak, északi erdőkből. A környezettudatos csomagolás és a luxus nem zárja ki egymást, ezt bizonyítja a Carta Solidara a maga tiszta, fehér megjelenésével, melyre akkor esik a választás, ha igényes csomagolásra van szükség.

Innováció az ügyfelet is bevonva

Bajusz Orsolya, a Schoeller Allibert Kft. kereskedelmi vezetője elmondta, hogy a cég többutas műanyag csomagolóanyagok gyártásával foglalkozik. Jelen vannak az élelmiszer-ipari ágazat különböző területein, mind a zöldség-gyümölcs termesztők, mind az élelmiszer-feldolgozó üzemekben, valamint törekszik a szoros együttműködésre az élelmiszer-kereskedelmi láncokkal.

– Több száz termékünk közül a disztribúciós ládáinkat, higiénikus raklapjainkat és összecsukható kis ládáinkat, illetve konténereinket emelném ki. Követjük az ügyfeleink igényeit, adott esetben velük közösen új termékek fejlesztésén dolgozunk, melyek kielégítik akár a piac többi szereplőinek elvárásait is. A visszaforgó csomagolóanyagok költségracionalizálást is eredményezhetnek azáltal, hogy a környezetvédelmi termékdíj egyszer kerül megfizetésre a termék beszerzésekor, és a hulladékkezelésre fordított idő és költség is jelentősen csökkenthető.

Ezen szempontokon felül olyan komplex csomagolási megoldásokat is ajánlanak ügyfeleiknek, melyekkel a gyártósoroktól a polcokig szállíthatják áruikat.

Kényelem és biztonság

A Tetra Pak képviseletében Kampós Jenő, a Tetra Pak Hungária Zrt. key account igazgatója elmondta, hogy előre tekintő, megbízható vállalatként innovációik legfőbb célja a fogyasztói igények nyomon követése, az ügyfelek működési hatékonyságának támogatása.

– A fogyasztók világszerte egyre elfoglaltabb és mozgalmasabb életet élnek, ugyanakkor keresik az egészséges élelmiszereket, ezért a kényelmi termékek kulcsfontosságúvá váltak a vásárlók körében. Szintén fontos fogyasztói igény a termékek kényelmes, egyszerű és biztonságos használata – a csomagolás visszazárhatósága, ergonomikus kialakítása éppen ezt az elvárást teljesíti, s a mi fejlesztéseink is erre fókuszálnak. Az elmúlt időszak legnagyobb beruházásának köszönhetően például ma már Budaörsön is képesek vagyunk PLH, vagyis előre laminált öntőnyílással ellátva gyártani az egyik legnépszerűbb csomagolóanyagunkat a Tetra Brik® Asepticet. Ez a PLH technológia teszi lehetővé ügyfeleinknek, a tej és gyümölcslé gyártó vállalatoknak az egy mozdulattal nyitható kupakok alkalmazását termékeiken.

Az élelmiszer-feldolgozó és -csomagoló technológiák terén piacvezető vállalatként szakértelmünk és innovációink révén segítjük ügyfeleinket abban, hogy csökkenteni tudják saját működési költségeiket és a környezetre gyakorolt hatásukat.

A cég nagy hangsúlyt fektet a környezettudatos, fenntartható működésre, emelte ki Kampós Jenő.

– Saját működésünk terén igen jó eredményeket mutathatunk fel: budaörsi gyárunk az elmúlt évek során 39%-kal csökkentette fajlagos energiafelhasználását, miközben 95%-kal növelte termelési volumenét. Nemzetközi szinten immár 7 éve működünk együtt az FSC®-vel (Forest Stewardship Council®), ez a non-profit szervezet igazolja, hogy az általunk is használt papír felelős erdőgazdaságokból és más ellenőrzött forrásból származik. Ügyfeleinknek és a fogyasztóknak megújuló, növényi alapú műanyagból előállított kupakokat is kínálunk, idén pedig bevezettük az első teljes mértékben megújuló alapanyagból készült Tetra Rex csomagolást. Vállalatunk emellett elkötelezett a használt italos kartondobozok újrahasznosítása mellett, célunk, hogy 2020-ig világszerte megduplázzuk, 40%-ra emeljük ezek újrahasznosítási arányát.

M. K.
53901.png

Kapcsolódó cikkeink