Csökkentek a fogyasztói árak az euróövezetben és az EU-ban is
A végleges adatok szerint 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az euróövezetben és az Európai Unióban is szeptemberben az előző év azonos időszakához képest – közölte pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat).
Havi összevetésben az euróövezetben 0,2 százalékkal, az unió egészében pedig 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
Éves alapon tizenhét uniós országban csökkentek az árak, a legnagyobb mértékben Cipruson (-1,9 százalék), Romániában (-1,5 százalék) és Spanyolországban (-1,1 százalék). A legnagyobb mértékben Máltán (+1,6 százalék), Belgiumban, Portugáliában és Svédországban (egyaránt +0,9 százalék) növekedtek a fogyasztói árak. Havi összevetésben 18 uniós tagállamban csökkentek, hatban emelkedtek, négyben pedig nem változtak a fogyasztói árak.
Az Eurostat Magyarország esetében éves szinten 0,1 százalékos, az előző hónaphoz képest pedig 0,6 százalékos árcsökkenést jelzett.
Az euróövezetet illetően elemzők is arra számítottak, hogy az előzetes adattal megegyezően 0,1 százalékkal esnek a fogyasztói árak éves összevetésben az augusztusban mért 0,1 százalékos növekedés után. Tavaly szeptemberben 0,3 százalékon állt a ráta.
A legnagyobb mértékben, 8,9 százalékkal az energiaárak csökkentek. Az energiaárakat nem számolva 1,0 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak, a gyakran változékony energia-, élelmiszer- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 0,9 százalékkal növekedett szeptemberben az euróövezetben.
Azóta, hogy az Európai Központi Bank (EKB) márciusban elindította – a gazdasági növekedést, az infláció emelését célzó – nagyszabású mennyiségi enyhítési programját, először csökkentek a fogyasztói árak az eurózónában.
A fogyasztói árak csökkenése növeli a nyomást a döntéshozókon, hogy újabb intézkedésekkel próbálják ellensúlyozni a defláció újbóli kockázatát. Az EKB nemrégiben rontotta inflációs előrejelzését, és arra figyelmeztetett, hogy a fogyasztói árak még alacsonyabb ütemben fognak növekedni, ha a kínai gazdasági növekedés lassulásának hatása átterjed az euróövezetre. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fogyasztás húz, ipar fékez: lesz-e sima leszállás 2026-ban?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Coface: Ezek a régió legnagyobb vállalatai – A Mol eggyel hátrébb csúszott, nagyot mentek a Lidl-leányok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Enyhült októberben a németországi infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kavarodás a tégelyekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb termékekre terjesztették ki az árréscsökkentést – február végéig marad a bolti árkorlátozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

