Csökkentek a fogyasztási kiadások

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 11. 11. 12:50

2013-ban 64 300 forint volt a háztartási kiadások egy főre jutó havi összege – olvasható a KSH kutatásában ( Háztartási Költségvetési és Életkörülmény Adatfelvétel előzetes adatok).

ksh
A fogyasztási kiadások volumene 1,8 százalékkal csökkent 2012 első félévéhez viszonyítva. Az átlagnál nagyobb mértékben csökkent az élelmiszerekre, valamint a szeszes italra és a dohányárura költött összeg. Nőttek a kiadások ruházatra és lábbelire, a közlekedésre, a hírközlésre, a kultúrára és szórakozásra, valamint a vendéglátás és szálláshely-szolgáltatásra.

A rezsiköltségek csökkenésének és az üzemanyagárak kedvezőbb alakulásának köszönhetően a lakásfenntartás és háztartási energia, valamint a közlekedés főcsoportokban az árszínvonal csökkent tavalyhoz képest.

A háztartások kiadásaik több mint a felét továbbra is lakásfenntartásra, háztartási energiára és élelmiszerre költik. Ezen belül az élelmiszer részaránya változatlan az előző év azonos időszakához képest, azonban a lakásfenntartásra fordított összeg aránya hosszabb idő óta először csökkent – 1,4 százalékponttal – 27,0 százalékra, az energiaköltségek csökkenésének következtében. Továbbra is igaz, hogy a napi szükségletekkel – mint az étkezéssel, lakhatással, munkába, iskolába járással – kapcsolatos költségek kifizetése után alig több mint a felhasználható összeg harmada marad az összes többi kiadásra, bár ez az arány valamelyest javult 2013 I. félévében.

A leggazdagabbak és a legszegényebbek közötti különbségek erősödtek: a legfelső jövedelmi ötödbe tartozó háztartások fogyasztása mintegy 3,6-szerese a legalsó jövedelmi ötödbe tartozó háztartások fogyasztásának.

Az egyes fogyasztási főcsoportokban is összefüggés van a iskolai végzettség és a háztartás fogyasztási szintje között. A felsőfokú végzettségű háztartások egy főre jutó kiadásai minden termékcsoportban a legmagasabbak, kiemelkedően sokat – az átlagosnál több mint kétszer többet – költenek ruházkodásra, oktatásra, vendéglátásra és szállás költségekre, valamint kétszer gyakrabban járnak szórakozni és kulturális programokra, mint a háztartások általában. Az alacsony iskolai végzettséggel rendelkező háztartásokban az egy háztartástagra jutó ráfordítások minden kiadási főcsoportban alacsonyabbak az országos átlagnál, különösen a mindennapi életvitelhez nem alapvetően fontos vagy halasztható szükségletekben, ilyen pl. a vendéglátás és szálláshely-szolgáltatás, oktatás és ruházkodás. E háztartások – a többi háztartáshoz viszonyítva – szeszes italra és dohányárukra költenek relatíve a legtöbbet.

A vizsgált egy éves időszak alatt nőtt a különböző iskolai végzettségű háztartások fogyasztása közötti különbség, a főiskolai vagy egyetemi diplomával rendelkező háztartások helyzete tovább javult. Csak a legképzettebbek tudták a fogyasztási színvonalukat a 2012. I. félévivel azonos szinten tartani, az érettségizettek és az érettségivel nem rendelkező háztartások fogyasztása pedig volumenben 1,5 illetve 3,0 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel azelőttinél.

2013 I. félévében az élelmiszerre, a szeszes italra és dohánytermékekre fordított kiadások mindegyik háztartástípusban visszaestek 2012 hasonló időszakához képest. Az egyes élelmiszerfajtákból, így húsból, zöldségből, tojásból, tejből, zsiradékból, cereáliákból, burgonyából mindegyik háztartástípusban kisebb mennyiségeket fogyasztottak egy főre vetítve. A szeszes italok és dohányáruk fogyasztói ára nőtt a legnagyobb mértékben, 13,2 százalékkal, ez vagy helyettesítő termékek, pl. cigaretta helyett cigarettadohány vásárlására, vagy az ilyen szükségleteik mérséklésére ösztönözte a fogyasztókat. 2013 I. félévében a háztartások volumenben 17 százalékkal kevesebb cigarettát vásároltak, és 17 százalékkal növelték volumenben az egyéb dohányáru (pl. cigarettadohány, cigarettapapír, pipadohány) beszerzéseiket.

Az iskolai végzettség és a megvásárolt élelmiszerek ára között is szoros kapcsolat tapasztalható. A diplomás háztartások az egyes élelmiszerekből a drágább, jobb minőségű termékeket fogyasztják, míg az alacsony iskolai végzettségűek az olcsó termékeket vásárolják meg.

Tíz alacsony iskolai végzettségű háztartás közül hat termel saját maga is élelmiszert, mégis kevesebb zöldséget és gyümölcsöt esznek, mint az érettségizettek, akik közül csak majdnem minden harmadik termel élelmiszert a kertjében. A diplomás háztartásokban eszik a legtöbb zöldséget, gyümölcsöt, de ők zömében megvásárolják azokat, közülük csak minden tizedik háztartás foglalkozik saját termeléssel.

Az érettségivel nem rendelkező, középiskolai-, illetve felsőfokú végzettségű háztartások összes élelmiszer-fogyasztásából 10,0; 6,5 illetve 2,8 százalék volt a saját maguk által megtermelt élelmiszerek aránya, ez havi szinten átlagosan 1,5; 1,3, illetve 0,7 ezer forintot jelentett.

Minél képzettebb a háztartás, annál inkább igénybe veszi a házon kívüli étkezések lehetőségét. Míg a diplomások havi 5,6 ezer forintot (ez az összes élelmiszer-fogyasztásuk 23,2 százaléka) munkahelyi, iskolai étkezdékben, éttermekben költöttek el, addig az érettségizett, illetve az alacsony iskolai végzettségű háztartások 2,6 ezer, illetve 1,2 ezer forintot fordítottak erre a célra, ami az összes élelmiszer-fogyasztásuk 13,4, illetve 7,8 százaléka volt. A házon kívüli étkezésekre az alacsonyabb iskolai végzettségűek azért is kevesebbet költenek, mert gyermekeik sokkal nagyobb arányban részesülnek ingyenes és kedvezményes étkeztetésben, mint a felsőfokú végzettségű háztartások gyermekei.  (Világgazdaság Online)

Kapcsolódó cikkeink