Csökkent az infláció az EU-ban
Egyéves mélypontra csökkent az infláció májusban az euróövezetben, és folytatódott a fogyasztói árak csökkenése az EU egészében is – közölte kedden az Eurostat, megerősítve a június elején közölt előzetes adatokat.
Az unió statisztikai hivatalának végleges adatai szerint májusban 1,2 százalékra csökkent az infláció az euróövezetben az áprilisi 1,7 százalékról, szemben a piac által várt 1,3 százalékkal. Ez a ráta tavaly április óta a legalacsonyabb.
Az unió egészében a fogyasztói árak májusban 1,6 százalékkal emelkedtek az áprilisi 1,9 százalék után.
A legalacsonyabb inflációt (0,2 százalék) Ciprusról jelentették, majd Portugália (0,3 százalék) és Görögország (0,6 százalék) következik.
Májusban az éves szintű infláció Romániában volt a legmagasabb, 4,4 százalék. Magyarországról 4,0 százalékot, Lettországból pedig 3,5 százalékot jelentettek.
Az euróövezetben az áremelkedés csökkenését elsősorban az energiaárak és a szolgáltatások árának lassabb növekedése magyarázza.
Az infláció csökkenése rossz hír az Európai Központi Bank (EKB) számára, amelynek inflációs célja közel van a 2 százalékhoz, és intézkedéseket helyezett kilátásba, ha nem indul meg az áremelkedés. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az OKSZ is megszólalt az inflációs adatok kapcsán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Műanyag csomagolási hulladék az EU-ban: 35,3 kg/fő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H: mit mutat a gyerekinfláció?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
