Csökkent a Zwack nyeresége
A Zwack Unicum Nyrt. üzleti éve első három negyedévében 2,0 milliárd forint adózott eredményt ért el, ez 11,6 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál – derül ki a társaságnak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett gyorsjelentéséből.
A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti, nem auditált jelentés alapján a cég bruttó árbevétele 18,259 milliárd forint volt 2015. április 1. és 2015. december 31. között, 6,1 százalékkal kevesebb, mint a bázisidőszakban. A nettó értékesítés (jövedéki- és népegészségügyi termékadó nélküli árbevétel) 10,705 milliárd forint volt, 7,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Az adózás előtti nyereség a mostani üzleti év első három negyedévében 2,601 milliárd forintot tett ki, 11,2 százalékkal csökkent a 2014-2015-ös üzleti év első három negyedévihez képest.
A társaság üzemi eredménye az üzleti év első háromnegyed évében 2,585 milliárd forint volt, ez 10,3 százalékos visszaesést jelent.
A belföldi értékesítés nettó árbevétele 9,568 milliárd forint volt, ami 7,6 százalékos csökkenést jelent a tavalyi értékhez képest. A belföldi nettó árbevétel az üzleti év harmadik negyedévében 13 százalékkal, 700 millió forinttal csökkent. A jelentős visszaesést a jelentés azzal magyarázza, hogy 2014 decemberében, a népegészségügyi termékadó 2015. januári bevezetése előtt partnerei többsége jelentősen növelte vásárlásait, míg 2015 végén nem volt ilyen hatás.
Az idei üzleti év utolsó negyedéve (2016. január-március) a társaság várakozásai szerint erősebb lesz a tavalyi év azonos időszakinál.
Az időközi beszámolóban kiemelik, hogy a tavaly április-novemberi piackutatási adatok szerint a hazai adózott égetett szeszesital piac 9,2 százalékos csökkenést mutatott volumenben nézve. A csökkenést gyakorlatilag a kommersz italok szegmensének 18,8 százalékos visszaesése okozta. A Zwack beszámolója szerint a cég számára fontos két piaci szegmens, a prémium és a minőségi italok eladása lényegében stagnált, így összességében a népegészségügyi termékadó (neta) bevezetése, ami tavaly január 1-jétől az égetett szeszesitalok széles körét érintette, negatívan hatott a fogyasztásra.
A Zwack részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír szerdán 17 820 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 18 400 forint, a legalacsonyabb 14 650 forint volt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Randstad: az FMCG és a HORECA szektor a legbizakodóbb árbevétel emelkedés terén
A megkérdezett magyarországi vállalatok 50 százaléka nettó árbevételének emelkedésére számít…
Tovább olvasom >A legnagyobb értékben a gabonafélék árbevétele nőtt
A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek 24 árucsoportja közül 14 exportértéke…
Tovább olvasom >Jól boldogul a Beiersdorf a Niveának köszönhetően
Komoly növekedésbe lendült a Nivea az év első felében, ami…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mészáros Csoport újabb lépése a baromfi-iparban: teljes irányítás a Gallicoop felett
Január 27-én egy érdekes dokumentum jelent meg a Gazdasági Versenyhivatal…
Tovább olvasom >Az Unilever és a Tesco egyetért: fenntarthatóság nélkül nincs jövő
Az Unilever vezérigazgatója, Hein Schumacher szerint eljött az idő, hogy…
Tovább olvasom >Újabb gyártástechnológiával bővül a Henkel környei gyára
A Henkel Adhesive Technologies környei ragasztógyárában ünnepélyes keretek között avatták…
Tovább olvasom >