Csökkent a munkanélküliség áprilisban Csehországban
Áprilisban 3,3 százalékra csökkent a csehországi munkanélküliség a márciusi 3,4 százalékról, és az egy évvel korábbi 4,1 százalékról – közölte a cseh munkaügyi hivatal Prágában.

Csökkent a cseh munkanélküliség
Áprilisban 243 658 munkanélkülit tartottak nyilván a hivatalok, kilencezerrel kevesebbet, mint márciusban. A betöltetlen munkahelyek száma 16 ezerrel 344 350-re csökkent.
„A csehországi munkanélküliség alakulása a következő hónapokban nagymértékben függ majd az ukrajnai háborútól, illetve a koronavírus helyzet alakulásától, s az ezekkel összefüggő biztonsági intézkedésektől” – jelentette ki Viktor Najmon, a munkaügyi hivatal vezérigazgatója újságírók előtt.
A munkaügyi hivatal nyilvántartása szerint a több mint 300 ezer ukrán menekült közül eddig mintegy 36 ezren kaptak állást, többségük az építőiparban, a gyáriparban és a közlekedésben. A cseh munkaadók szövetségének becslése szerint több tízezer ukrán kaphat munkát a következő időszakban Csehországban.
Már a háború kitörése előtt több mint 210 ezer ukrán állampolgár dolgozott hivatalos engedéllyel Csehországban. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Októberben nőtt az éves infláció Csehországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a magyar munkaerőpiac
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ipari alkoholgyártás: sokkal több mindenben jelen van, mint gondolnánk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

