Csökkent a kiskereskedelmi forgalom decemberben az Egyesült Államokban
Csökkent a kiskereskedelem és vendéglátás forgalma decemberben az Egyesült Államokban, már a harmadik egymást követő hónapban.
A koronavírus-járvány miatt szigorú korlátozások távol tartották a fogyasztókat az éttermektől és az üzletektől a kulcsfontosságú ünnepi szezonban, ami újabb jelzése annak, hogy a gazdaság jelentősen veszített lendületéből a tavalyi év végén.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium pénteken közölte, hogy a kiskereskedelmi forgalom és vendéglátás szezonális és naptári hatással kiigazított értéke decemberben 540,9 milliárd dollárt tett ki, ami 0,7 százalékkal marad el az előző havi 544,6 milliárd dollártól.
Elemzők is változatlan értékre számítottak a novemberi, a felülvizsgálat után 1,1 százalékról 1,4 százalékra módosított csökkenés után.
Éves összevetésben 2,9 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom és vendéglátás forgalma a novemberben mért 6,3 százalék után.
A tavalyi év egészében 0,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom és vendéglátás szezonális és naptári hatással kiigazított értéke 2019-hez képest. Az utolsó negyedévben 4,0 százalékos volt a növekedés 2019 utolsó három hónapjához képest.
A járműeladásokat leszámítva a kiskereskedelem és a vendéglátás forgalma decemberben havi összevetésben 1,4 százalékkal csökkent, éves szinten viszont 1,1 százalékkal nőtt. Elemzők jobb adatot, havi szinten 0,1 százalékos csökkenést vártak a novemberi 1,3 százalék visszaesés után.
Az autókat, az üzemanyagokat, az építőipari termékeket és a vendéglátást sem számítva 1,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom decemberben, míg az előző hónapban 1,1 százalékos visszaesést mértek. Ez az úgynevezett kiskereskedelmi magforgalom felel meg leginkább a bruttó hazai termék (GDP) egyik legfontosabb összetevőjének, a fogyasztói kiadásoknak.
Az Egyesült Államokban a lakossági fogyasztás felelős a gazdasági teljesítmény több mint kétharmadáért, ezért a kiskereskedelmi forgalom alakulása fontos jelzőszám a növekedés megítéléséhez. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács: akciós termékként csak magyar tej kerüljön a polcokra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Wizz Air UK megkapta a hatósági engedélyt az Egyesült Államokba közlekedő járatok üzemeltetésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Üveges Topo Chico-hiány az Egyesült Államokban: a The Coca-Cola Company nyárig szünetelteti a gyártást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Strukturális fordulópont előtt a piacok 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális böjt: a magyarok ötöde egy percet sem bírna telefon nélkül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

