Csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az EU-ban decemberben
Havi és éves összehasonlításban egyaránt csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat nem végleges adatként azt közölte, hogy decemberben a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben az elemzők által várt 0,9 százaléknál jelentősebben, 1,1 százalékkal csökkent novemberrel összevetve, míg az Európai Unióban 1 százalékkal zsugorodott.
Éves szinten az euróövezetben a kiskereskedelmi forgalom a novemberi 0,4 százalékos csökkenés után decemberben 0,8 százalékkal esett. Elemzők némileg nagyobb, 0,9 százalékos éves forgalomcsökkenésre számítottak az euróöveztben. Az Európai Unióban a kiskereskedelmi forgalom 0,7 százalékkal maradt el 2022 decemberéhez mérten.
Havi szinten a legnagyobb mértékű kiskereskedelmi forgalomcsökkenést Szlovéniában (-3,6 százalék), Dániában (-3,2 százalék) és Luxembourgban (-3,1 százalék) jegyezték fel. A legnagyobb növekedés Szlovákiában volt 2 százalékkal.
Éves összevetésben Szlovéniában csökkent a legjelentősebben a kiskereskedelmi forgalom decemberben, 15 százalékkal, Észtországban 4,2 százalékkal és Szlovákiában 3,8 százalékkal. A legnagyobb növekedés Horvátországban volt 8,9 százalékkal Cipruson 3,8 százalékkal és Spanyolországban 3,4 százalékkal.
Tavaly az euróövezetben és az Európai Unióban egyaránt átlagosan 1,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: novemberben a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 3,8 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Műanyag csomagolási hulladék az EU-ban: 35,3 kg/fő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elbizonytalanodási csapdában a kiskereskedelmi forgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hiába feleződött a kakaó ára, a csokoládé nem lesz olcsóbb
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Magyar Élelmiszerbank 44 000 élelmiszercsomagot állít össze az ALDI első adventi vásárának bevételéből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
