Csökkent a harmadik negyedévben az euróövezeti GDP
Az első becsléssel összhangban csökkent az euróövezet GDP-je a harmadik negyedévben negyedéves összevetésben, míg az EU-é az előzetesen közölt növekedés helyett stagnált az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden ismertetett második becslése szerint.

A végleges GDP-adatok később jönnek
Az Eurostat kedden közzétett nem végleges adatai alapján a harmadik negyedévben 0,1 százalékkal csökkent az euróövezet bruttó hazai terméke (GDP) a második negyedévvel összevetve, amikor 0,2 százalékos növekedést regisztráltak. A szeptember végével záródott három hónapban az Európai Unióban a GDP az első becslésben szereplő 0,1 százalékos növekedés helyett stagnált az előző három hónappal összevetve, amikor szintén stagnálást jegyeztek fel.
Az euróövezetben a GDP növekedése éves összevetésben 0,1 százalékra lassult a második negyedévben jegyzett 0,5 százalékról, míg az EU-ban ugyancsak 0,1 százalékra mérséklődött a bővülés üteme a második negyedévi 0,4 százalékról.
A harmadik negyedévre vonatkozó, teljesebb adatokon alapuló végleges GDP-adatokat december 7-én teszik közzé.
Kapcsolódó cikkeink
Magyar szakmai vezetés is formálta a globális gazdasági döntéseket Dél-Afrikában a történelmi B20 csúcstalálkozón
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Műanyag csomagolási hulladék az EU-ban: 35,3 kg/fő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Coface: a gyenge idei növekedés után gyorsulás jöhet, de sérülékeny a magyar gazdaság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
