Csökkent a FAO globális élelmiszerár indexe decemberben
Az élelmiszer-alapanyagok árának globális mutatója csökkent decemberben, köszönhetően cukor alacsonyabb nemzetközi jegyzésének – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) ma.

© FAO/ Victor Sokolowicz
A FAO élelmiszerár-index, ami a világkereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi, alig 0,5%-kal maradt el novemberi szintjétől, ám így is 6,7%-kal meghaladta az egy évvel ezelőtti értékét.
Az évet vizsgálva az index 122,0 pontos átlaggal zárt, ami 2,1%-kal alacsonyabb a 2023-as évi átlagnál. A trend mögött a gabonafélék és a cukor jelentősen alacsonyabb jegyzése áll, amit az indexen belül a növényi olajok, tejtermékek és húsok óvatos drágulása nem tudott ellensúlyozni.
Decemberben a gabonafélék globális árindexe lényegében változatlan maradt, egy évvel korábbi értékét azonban 9,3%-kal múlta alul még úgyis, hogy a kukorica valamelyest drágult (a búza azonban olcsóbb lett). 2024-et nézve az alindex 13,3%-kal zuhant a 2023-as átlaghoz képest, amely folyamat, már 2022 óta tart. A rizsfélékre vonatkozó mutató 0,8%-os éves növekedéssel zárt, 16 éves csúcsot döntve nominális értékben.
A növényi olajok árindexe 0,5%-kal zsugorodott november óta, azonban ezzel is 33,5%-kal szárnyalta túl az egy évvel korábbi szintjét. A szűkösebb globális készletek okán a tavalyi év átlaga 9,4%-kal haladta meg a 2023-as átlagot.
Megtörve egy háromhónapos csökkenő trendet, a húsfélék árindexe mindezekkel szemben 0,4%-os havi emelkedést produkált, amivel 7,1%-kal zárt magasabban az egy évvel korábbhoz képest. Az éves átlagokat vizsgálva a húsfélék árindexe átlagosan 2,7%-kal haladta meg a 2023-asat, mivel a marha-, birka- és baromfihús áremelkedése dominált az olcsóbbá vált disznóhússal szemben.
A tejtermékek árindexe hét hónapnyi folyamatos emelkedés után végre 0,7%-kal csökkent decemberben, ám így is 17,0%-kal volt fölötte az előző év azonos időszakában regisztrált értéknél. A tejtermékek mutatója átlagosan 4,7%-kal haladta meg a 2023-as átlagot, főként a vaj áremelkedése miatt.
A cukor árindexe állt a havi árcsökkenés élén, és a javuló termelési kilátásoknak köszönhetően a főbb termelő országokban 5,1%-os havi, illetve 10,6%-os éves csökkenéssel zárt. 2024-ben a cukor globális ára 13,2%-kal volt alacsonyabban a korábbi évet tekintve.
Kapcsolódó cikkeink
A FAO elismerésben részesíti a fiatal gazdákat
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) jelöléseket vár a Fiatal…
Tovább olvasom >Útmutató az állategészségügyi laboratóriumok részére
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Akkreditáló Hatóság…
Tovább olvasom >Kismértékben emelkedett a FAO élelmiszerár-indexe júniusban a hús, tejtermékek és növényi olajok drágulása miatt
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint az élelmiszer-alapanyagok…
Tovább olvasom >További cikkeink
A díjat nyert influenszerkampány újraindul
Visszatér a K&H influenszerkampánya, amely tavaly igen nagyot ment a…
Tovább olvasom >Tarja, vizes törölköző, trükkök – így grillez a magyar!
Dübörög a nyár, a grillsütők folyamatosan dolgoznak, és a magyar…
Tovább olvasom >Minden idők egyik legkiválóbb süteményét gondolja újra a 2025-ös Magyarország Tortája
A Dobostorta megalkotásának 140. évfordulója adta a Magyarország Tortája verseny…
Tovább olvasom >