Csökkenőben a kiskereskedelmi eladótér mérete Ausztriában
A RegioData adatbázisában szereplő 40 000 kiskereskedelmi helyszín értékelésén alapuló elemzése azt mutatja meg, miért különösen magas a kiskereskedelmi egységek sűrűsége Ausztria közepes méretű városaiban, és mi az oka ennek.
A tanulmányból kiderül, hogy az egy lakosra jutó eladótér tekintetében nem az olyan nagyvárosok állnak az élen, mint Bécs vagy Graz. A kisebb és közepes méretű városok, mint Wiener Neustadt, Steyr, Wels, illetve két tartományi főváros – St. Pölten és Klagenfurt – azok, ahol aránytalanul nagy a kiskereskedelmi eladótér aránya. Nemzetközi összehasonlításban Ausztriában a kiskereskedelmi üzletek sűrűsége ugyanakkor rendkívül magas.
Folyamatos csökkenés várható
Mindazonáltal az osztrák kiskereskedelmi szektorban az eladótér mérete több mint egy évtizede folyamatosan csökken. E folyamatért mindenekelőtt az online kereskedelem miatt megváltozott körülmények, valamint a vásárlás jelenlegi visszafogottsága felelős. Ráadásul a lefelé tartó tendencia lassú, ám töretlen folytatódására számíthatunk a jövőben is.
Az egy lakosra jutó eladótér mérete jelenleg mintegy 1,56 négyzetméter szemben a 2014-es 1,77 négyzetméterrel. Ez a csökkenés mindenféle lokációt érint, beleértve a belvárosokat, a bevásárlóközpontokat és a kiskereskedelmi parkokat is. A kiskereskedelmi területek zsugorodása segíthet a vállalatoknak költségeiket csökkenteni az egyre inkább online vásárló fogyasztók igényeinek kielégítése mellett.
A RegioData szerint a Schlecker drogériaáruházlánc kivonulása is felelős a kiskereskedelmi elaldótér mutatta csökkenő tendenciáért. Ennek következtében ugyanis a piacról számos, különösen nagyméretű üzlet tűnt el egy csapásra, és azóta (2013) is az eladótér folyamatos zsugorodása figyelhető meg.
Kapcsolódó cikkeink
Bővíti elektromos teherautó-flottáját a Lidl Austria
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >230 millió euróból épít új elosztóközpontot Felső-Ausztriában a dm
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >23 Unimarkt üzletet vásárol fel a SPAR Ausztriában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Noszek Péter lett a Menedzserszövetség elnöke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rutin lett az online bevásárlás, rekordokat döntött a Kifli.hu 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
