Csökkenő termelői árak a mezőgazdaságban
Az agrártermékek termelői ára márciusban 26,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – tartalmazza a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatója.
A növényi termékek árszínvonala 35,1 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké pedig 5,2 százalékkal mérséklődött. A gabonafélék termelői ára körülbelül a felére esett vissza. A gyümölcsök termelői árának 38,7 százalékos csökkenése elsősorban az almának tudható be.2,2 százalékos mértékben nőtt viszont a vágóállatok ára, elsősorban a vágósertés és a vágómarha árának jelentős növekedésének köszönhetően, miközben a vágóbaromfi ára csökkent. 2009. január-márciusban a mezőgazdasági termékek termelői ára 28,7 százalékkal csökkent, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 38,5, az élő állatok és állati termékek ára 4,5 százalékkal esett. Tavaly az első negyedévben az agrár termelői árak 36,8 százalékkal nőttek, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 51,3 százalékkal, az élő állatoké és állati termékek ára 18,8 százalékkal haladta meg a 2007 január-márciusi szintet.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ipari alkoholgyártás: sokkal több mindenben jelen van, mint gondolnánk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
