Csökkenő piacon növekszik a Rauch
A most véget érő gyümölcs-feldolgozási szezon eredményeképpen a Rauch 80 000 tonna magyar gyümölcsöt dolgozott fel – hangzott el a cég sajtótájékoztatóján, november 12-én. Ebből körülbelül 80%-ot az alma tesz ki, emellett mennyiségét tekintve az őszibarack, kajszibarack, bodza, ribizli és a meggy is kiemelkedő.
A rendezvényen Jürgen Rauch, az osztrák anyavállalat vezetője tekintette át röviden az osztrák családi vállalkozás történetét. Az 1919-ben alapított cégben ő már a negyedik generációt képviseli. Tavaly a Rauch 669 millió eurós árbevételt ért el, világszerte 1400 alkalmazottat foglalkoztat, több mint 90 országba exportál. A cégvezető felidézte a hazai leányvállalat indulását is, amelyet 1992-től ő irányított, egészen 2003-ig.
Kardos Gábor, a Rauch Hungária Kft. igazgatója elmondta: a vállalat dinamikus növekedését jelzi, hogy mialatt a magyar gyümölcslé és jeges tea piac csökkenő eladási tendenciát mutatott 2009-2010-ben, a Rauchnak sikerült ezen kategóriák belföldi és külföldi értékesítését növelni. A Rauch Hungária 2010-es árbevétele várhatóan 17,3 milliárd forint körül alakul majd, amely 5 %-kal felülmúlja a tavalyi évi 16,5 milliárd forintot. Kardos Gábor kiemelte, hogy a Rauch 17 év alatt 15 milliárd forintot ruházott be Magyarországon.
![Kardos_Gábor igazgató Rauch Hungária](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2010/11/Kardos_G%C3%A1bor-igazgat%C3%B3-Rauch-Hung%C3%A1ria-593x400.jpg)
Kardos Gábor igazgató, Rauch Hungária
Az idei újdonságok között megemlítette a Nativa jegestea-család és a frissen préselt, szűretlen, 100%-os almalé bevezetését, a téli szezonális termékként boltokba kerülő Rauch IceT jegesteát téli alma, almás-fahéjas ízesítéssel, illetve a november közepétől kapható 4 tagú Happy Day „Hazai gyümölcsből” családot, amelynek csomagolásán felirat jelzi a vállalat magyar gyümölcsök és gazdák iránti elkötelezettségét.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >