Csökkennek az élelmiszerárak
Az előző hónapok tempós áremelkedése után szokatlanul nagy csökkenést mért az élelmiszerárakban a Privátbankár.hu – olvasható a piacesprofit.hu-n. Legfrissebb, augusztusi Árkosár-felmérése szerint éves mélypontra kerültek az árak. Normalizálódik a helyzet a zöldségosztályon, ahogy a magyar áru átveszi az import helyét; a dinnye ára pedig közelít a 100 forintos lélektani határhoz.
A nyár végére komolyabb leárazásokba kezdtek a láncok, ennek következtében az Auchanban, az Intersparban és a Tescoban is jóval olcsóbb lehet a havi nagybevásárlás, mint júliusban.
A Privátbankár azt tapasztalta, hogy a hiperek nagyon együtt mozogtak: mindhárom helyen 5-7 százalék körüli havi árcsökkenés tapasztalható. A legolcsóbb és a legdrágább áruház között alig volt különbség.
Jó hír a vásárlóknak, hogy mindenhol 20 ezer forint alá esett a nagybevásárlás végösszege, és így az átlagár is (19 609 forint). Ilyen utoljára áprilisban volt, a mostani árszint ráadásul éves mélypontot is jelent.
Tavasszal fordult elő utoljára az is, hogy az Árkosár éves árindexe negatív lett. Ez azt jelenti, hogy nem csak az előző hónapnál, hanem az előző év augusztusánál is olcsóbban tudtunk most bevásárolni, bár tavaly nyárhoz képest már szerényebb az árcsökkentés mértéke. 1,3 százalékkal kerül kevesebbe most a nagybevásárlás, mint egy éve – ez az Interspar 4 és az Auchan 1,1 százalékos éves árcsökkentésének köszönhető. A Tesco 1,1 százalékot emelt az árain tavalyhoz képest, ám még így is ők lettek a legolcsóbbak augusztusban.
Mi lett olcsóbb? Mi drágult?
A havi szinten komolynak nevezhető árcsökkenésben jelentős szerepe volt annak is, hogy folytatódott a korábbi árrekorder, a krumpli árának esése, már csak 19 százalékkal drágább a krumpli, mint egy éve, holott az elmúlt hónapokban 100 százalék fölötti éves áremeléseknek is lehettünk tanúi ezen a fronton.
Júliushoz képest számos termék olcsóbb lett, ezek közül kiemelkedik az UHT tej és a margarin 15 százalék körüli árcsökkenése is.
Tavaly augusztushoz képest a már említett, 19 százalékot dráguló krumpli mellett a liszt 32 százalékos, a tészta 22 százalékos drágulását érdemes kiemelni. 10 százalékot meghaladó mértékben drágult a túró rudi, a májas és a kenyér is. Nagyjából 20 százalékkal olcsóbb lett viszont az alma, a tea és az UHT tej, 10 százalékot meghaladó éves árcsökkentést mértünk a pezsgőnél, a margarinnál és a kávénál is.(piacesprofit.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Miért olcsóbb az alma Lengyelországban? – Árak, áfa és agrárstratégia a háttérben
Lengyel mintagazdaság és tudatos adópolitika áll a magyar vásárlók számára…
Tovább olvasom >A burgonyatermesztés jelenéről és jövőjéről szervezett tanácskozást az OBTT
Az idén is egy nagyszabású szakmai tanácskozás keretében vitatták meg…
Tovább olvasom >Változó ízlés, növekvő kihívások: új irányokban a magyar burgonyaágazat
A piac átrendeződése, a fogyasztói szokások radikális változása, valamint az…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >