Csökkenéssel zárta az évet a nemzetközi élelmiszerár-index
Az élelmiszer-alapanyagok árának nemzetközi mutatója csökkenéssel fejezte be az évet, köszönhetően főleg a cukornak – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) közleményében.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/01/FAO-Kun-Zhang.jpg)
A FAO mutatója közel 10%-kal maradt el az egy évvel korábbi szinttől
A FAO élelmiszerár-index – ami a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi – ezzel 1,5%-kal zárt alacsonyabban novemberhez képest és 10,1%-kal az egy évvel korábbi értékéhez képest.
2023-at vizsgálva 13,7%-kal alacsonyabb éves átlagértéket mértek a szakértők – egyedül a cukor nemzetközi piaci ára drágult.
A gabonafélék árindexe 1,5%-kal nőtt november óta, miután a búza, kukorica, rizs és árpa jegyzése mind nőtt, részben logisztikai fennakadások miatt, melyek a főbb exportőr országokból érkező szállítmányokat akadályozták. Az év során 15,4%-kal zuhant az index a 2022-es átlaghoz képest, tükrözve a globális piacok megfelelő ellátottságát. Ezzel szemben a gabonákon belül a rizsfélék alindexe 21%-os ugrást produkált főként az El Niño jelenség hatása körüli aggodalmak, továbbá az indiai kiviteli korlátozások miatt.
A FAO növényi olajokra vonatkozó árindexe eközben 1,4%-kal zsugorodott decemberre a pálma-, szója-, repce- és napraforgóolaj iránti nyomott kereslet okán. A szója esetében érvényesült a biodízel szektor lassuló kereslete és a kedvező időjárás Brazília főbb termőterületein. Az év egészét tekintve az index 32,7%-kal múlta alul a 2022-es átlagát.
A cukor árindexe 16,6%-os novemberi csökkenésével kilenchavi mélypontjára ért, ám még így is 14,9%-kal szárnyalja túl a 2022. decemberi értékét. A cukor nemzetközi piaci jegyzésének bezuhanása a brazil termelés felgyorsult ütemével hozható összefüggésbe, illetve a cukornád felhasználásának csökkenésével az indiai bioetanol termelésben.
A húsfélék árindexe 1,0%-kal zárt alacsonyabban novemberhez képest és 1,8%-kal a 2022. decemberi értékhez viszonyítva a sertéshús iránti ázsiai kereslet tartósan alacsony szintje miatt. A marhahús és a szárnyasok iránti érdeklődés is megcsappant, miközben a nagyobb termelőknél bőséges készletek várnak eladásra. A birkahús az ünnepek környékén inkább drágult.
A trendekkel szembemenve a tejtermékek árindexe november óta 1,6%-kal erősödött, azonban még így is 16,1%-kal marad el az egy évvel korábbi szintjétől. A havi árváltozást a vaj és sajt drágulása hozta magával az ünnepekhez köthető nyugat-európai piaci élénkülés révén. A globális importkereslet növekedésével a teljes tejpor ára szintén emelkedett.
Kapcsolódó cikkeink
FAO: Mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója januárban
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint az élelmiszer-alapanyagok…
Tovább olvasom >Csökkent a FAO globális élelmiszerár indexe decemberben
Az élelmiszer-alapanyagok árának globális mutatója csökkent decemberben, köszönhetően cukor alacsonyabb…
Tovább olvasom >A lencsetermesztés helyzete Magyarországon: kihívások és lehetőségek
Az elmúlt években a lencsetermesztés globális szinten jelentős visszaesést mutatott,…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >