Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail Konferenciáját. Az ezúttal a fővárosban rendezett esemény köszöntőjében Bessenyei Attila, a cég ügyvezetője lényegében korszakváltást jelentett be a kiskereskedelem világában és számos, a digitalizáció következő lépcsőjének tekinthető eszközre felhívta a figyelmet. Ilyenek voltak a hibrid okosbolt, az árufelismerő mérlegek, az AI vezérelt beléptetőrendszerek, az illetéktelen bolti tevékenységeket felismerő kamerafelügyelet és számos más, a kereskedelem hatékonyságát jelentősen javító, részben saját fejlesztésű megoldás.
Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium KKV-k fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára is előadást tartott az eseményen. A politikus áttekintette a kormányzat különböző támogatási programjait és felhívta a figyelmet a kereskedelmi egységek számára is elérhető támogatási formákra, melyeket a szektor szereplői megfelelő, a GDP-részesedését meghaladó arányban használnak fel. Mint rámutatott, új, kifejezetten a tőkeemelésre felhasználható külső források állnak rendelkezésre hamarosan, melyek természetesen az ágazat képviselőinek is elérhetőek lesznek. Szabados Richárd külön felhívta a figyelmet a jelenségre, mely szerint a hazai KKV szektor egy dolgozóra jutó hatékonysága különösen alacsony, nagy a különbség e tekintetben a nagyvállalati szféra és a kisvállalkozások között, miközben hazánk lényegében a kisvállalkozások országa. Ez a lemaradás, ennek csökkentése meghatározó lesz a kormányzati politikában.
Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára összefoglalójában rámutatott, hogy a kiskereskedelem jövedelmezősége évek óta csökken Magyarországon, elsősorban éppen a szakpolitikai döntések hatására. Eközben a szektorban dolgozók termelékenysége, hatékonysága már ma is nagyon jelentősen meghaladja az országos átlagot, elsősorban a magas fokú digitalizáció, automatizálás hatására, épp az olyan újításoknak köszönhetően, amelyeket bevezetőjében Bessenyei Attila is említett.
Ennek ellenére, a profitkorlátozások és más körülmények miatt egyre több a veszteséges bolt, miközben a kereskedelmi forgalom volumene lényegében a 2021-es szinten van, e tekintetben is lemaradva a környező országok többségétől. A működő cégekre vonatkozó adminisztratív korlátozások európai összevetésben nálunk különösen magasak, a kereskedelmet ezen belül pedig plusz előírások sújtják. Mint kifejtette, a készpénzhasználat mesterséges élénkítése, az élőerős kiszolgálás tervezett forszírozása minden tekintetben szembe megy a trendekkel, és további versenyhátrányt okozhat a szektornak. Mint hangsúlyozta, akinek van igénye egy élő pénztárossal beszélgetni, annak nem kötelező önkiszolgáló boltban vásárolnia, ez egy lehetőség. Ugyanakkor a néhány száz fős kistelepülések bezáró élelmiszerboltjait például kiválóan lehet automata boltokkal helyettesíteni, ha a jogszabályok lehetővé teszik. Mint elmondta, az OKSZ kidolgozott egy szakpolitikai ajánláscsomagot, melyet örömmel megvitatnának, ha a kormányzat részéről meglenne az ágazattal az egyeztetési szándék.
Kapcsolódó cikkeink
Megérkezett az OKSZ kommentár a májusi kiskereskedelmi adathoz
A májusi kiskereskedelmi adatok újabb figyelmeztetést hordoznak: a kormányzat által…
Tovább olvasom >Dr. Kozák Tamás: „A magas inflációnak hosszú az árnyéka”
A 2024-es év gazdasági folyamatai érzékenyen érintették a hazai kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >Dr. Kozák Tamás: az árrésstop kapcsán nincs harmóniában a diagnózis és a javasolt gyógymód
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >