Csökken a borúlátás, nő a kkv bizalmi index
Nyolc százalékos emelkedést mutat a 2007. év első negyedévében mért K&H kkv bizalmi index. A kis és középvállalkozói szektor várakozásai azonban a két negyedéve tartó erősödés ellenére, továbbra is a negatív sáv közepén mozognak.A K&H Bank és a GfK Hungária Piackutató Intézet 2004
harmadik negyedéve óta, negyedéves rendszerességgel méri fel a kis- és
középvállalatok (700 millió forint nettó éves árbevételt meg nem haladó társas
vállalkozások) – vállalataikat befolyásoló – gazdasági eseményekkel kapcsolatos
várakozásait. A kutatás eredményét a K&H kkv bizalmi index jellemzi,
amelynek értékét -100 és +100 között állapítják meg az eredményektől függően,
ahol a 0 érték a semleges, az alatta lévő érték a negatív, felette pedig a
pozitív várakozásokat mutatja.
A K&H kkv bizalmi index értéke 2007 első negyedévében
ismét a negatív tartományban, –53 ponton zárt. Az index értékének az előző
negyedévéhez viszonyított nyolc pontos növekedése – a változatlanul erős
negatív várakozások mellett – a borúlátás folytatódó csökkenését jelzi. A
javuló tendencia immár hat hónapja, 2006 negyedik negyedévétől fogva tart.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Lassanként visszaépülhet a kiskereskedelmi forgalom és lakossági fogyasztás
A kiskereskedelmi forgalom alakulása és a lakossági fogyasztás visszaépülése az…
Tovább olvasom >Túl vagyunk 2 millió visszaváltott palackon, de még vannak gondok
Az év eleje óta Magyarországon vissza lehet váltani a fém,…
Tovább olvasom >NAK-FruitVeB: jó szezonra számítanak a csemegekukorica termelők
Idén jó szezonra számítanak a termelők, bőven jut a feldolgozóiparba…
Tovább olvasom >