Csődvédelembe menekül a Cerbona
Egyetértését adta a kialakult gazdasági helyzetre tekintettel a Cerbona Élelmiszeripari Zrt. szerdai közgyűlése ahhoz, hogy a társaság ügyvezetése csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet terjesszen elő a bíróságnál. A cég banki hitelállománya 4,5 milliárd forint.
A tagok 97 százalékának részvételével megtartott közgyűlés felhatalmazta a gazdaság igazgatóságát arra is, hogy szükség esetén döntsön a cég alaptőkéjének felemeléséről, ami új részvények kibocsátásával valósulhat meg – mondta el az MTI-nek Gosztonyi Gábor, a társaság vezérigazgatója.
A tőkeemelés 3 milliárd forint lehet, s a határozat meghozatalától számított egy évre szól. A cég jegyzett tőkéje jelenleg több mint 1,9 milliárd forint, miközben banki hitelállománya 4,5 milliárd forint. A csődvédelem az a célja a Cerbona működésének helyreállítása, valamint további befektetői, vagy banki tőke bevonása. A cég az idei gabona- és lisztárak radikális változása, alapvetően likviditási problémák miatt került nehéz helyzetbe. (Bár a problémák nem az idén kezdődtek, tavaly még alacsonyak voltak az árak.)
– A hitelezőktől új finanszírozást próbáltunk a cégbe bevonni, a bankokkal azonban nem sikerült megegyezni, a bankok felmondták a hitelünket, és benyújtották az inkasszót. Ezért vagyunk ebben a helyzetben – közli a vezérigazgató álláspontját a szabadfold.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >