Csillapítaná a bioetanol lázat az OECD
A nemzetközi szervezet szerint meg kell szüntetni az ágazat állami támogatását, mert az túlságosan megemeli az élelmiszer árakat, ráadásul a bioetanol környezetvédelmi hatásai sem olyan nagyok mint azt előzőleg jósolták.
Az OECD is elismeri, hogy a bioüzemanyagok 2050-re a világ
fogyasztásának 11%-át fedezhetnék, de a mostani gyors ütemű terjeszkedést
elhibázottnak tartja, mivel:
a technológia növeli az élelmiszer-árakat, a bioüzemanyagok
maximális elterjedése is csak 3%-kal csökkentené a világ széndioxid
kibocsátását, ráadásul a szubvenciók többsége nem tesz különbséget a különböző
bioüzemanyagok között azok ökológiai mérlege szerint, így olyanokat is
támogatnak, melyek nem tekinthetők egyértelműen jobbnak a kőolajnál.
Az OECD a jelenleg alkalmazott támogatások eltörlését
javasolja és helyettük a maiaknál környezetkímélőbb bioüzemanyagok
kifejlesztését szorgalmazza. Mint ismeretes, az EU célkitűzése az, hogy 2020-ig
minden tagállamban a teljes üzemanyag fogyasztás 10%-át bioetanolból kell
fedezni. Jelenleg az arány 1.8%-ra tehető és közbenső célként 2010-re 5.75%-ot
kellene elérni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >