Csíkszereda után Szabadkán folytatódik a Magyar Nemzeti Kereskedőház határon túli képzési programja
Vajdaságban folytatódik a Magyar Nemzeti Kereskedőház határon túli magyar vállalkozók képzését célzó szakmai képzési sorozata. A szabadkai MNKH Exportakadémián több, mint 50 vajdasági magyar cég képviselője vett részt, akik tudáshoz, élő kapcsolatrendszerhez és exportpiaci orientációhoz jutottak a hiánypótló rendezvényen.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) határon túli képzési programja immáron második állomásához érkezett, ezúttal Szabadkára, amelyet a Vajdaság egyik kereskedelmi és áruforgalmi központjaként tartanak számon. A szerb-magyar csúcs kísérő szakmai rendezvényén a közel félszáz érdeklődő többek között az exporttevékenységben rejlő lehetőségekről, a jelenleg hatályos EU-s vám és szállítmányozási szabályozásokról, valamint a sikeres külpiacra lépéshez szükséges üzleti stratégia kialakításáról tájékozódhattak.
,,Lehetőséget teremtünk, képességet fejlesztünk, ezúttal már a határon túli magyar vállalkozók számára is. Míg tavaly és az idei év első felében a kárpát-medencei térségben az infrastruktúra kialakítását és a jelenlét biztosítását helyeztük előtérbe, addig 2016 második felében már a gyakorlati ismeretek átadására tudunk fókuszálni.” – emelte ki nyitóbeszédében Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója.
Az MNKH Szabadkán – amely jelentős gazdasági fellendülés előtt áll és a Vajdaság legnagyobb lélekszámú magyar közösségét tudhatja magának – 2015-ben megnyitott irodája mára 300 vállalkozóval alakított ki napi szintű kapcsolatot. A magyar cégek számára elsősorban a mezőgazdaság, a kutatás-fejlesztés, a tudásátadás és a technológia export rejthet eddig feltáratlan üzleti lehetőségeket.
,,A Magyar Nemzeti Kereskedőház aktív szakmai munkájának köszönhetően a vajdasági magyar vállalkozások számára olyan külpiacok felé nyílt meg az út, melyek eddig elérhetetlennek tűntek. A most induló Exportakadémia pedig a sikeres külpiacra lépéshez elengedhetetlen szakmai tudást is átadja”. – mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
Az MNKH Exportakadémián – melyet a Kereskedőház az anyaországban már kilenc alkalommal rendezett meg és több mint 200 vállalkozó végzett el sikeresen – elsajátított tudással a helyi, vajdasági vállalkozások még hatékonyabban tudják felhasználni a Magyar Kormány által biztosított 50 milliárd forint keretösszegű gazdaságfejlesztésre fordítható forrást. A program célja a vállalkozások megerősítése, a régió versenyképességének növelése, valamint az országok közti együttműködések még szorosabbra fűzése.
Az uniós csatlakozás előtt álló Szerbia a legjelentősebb nyugat-balkáni partnere Magyarországnak, valamint fontos célpiac a magyar vállalkozások számára. Ezt mutatja, hogy a magyar-szerb kereskedelmi áruforgalom 2014-ben mintegy 1,7 milliárd euró, 2015-ben pedig 1,8 milliárd euró volt, vagyis dinamikus növekedést mutat.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >Távoli, de nyitott kapu: Üzbegisztánban látnak lehetőséget a magyar cégek
Bár földrajzilag és kulturálisan is távoli, Üzbegisztán az egyik legígéretesebb…
Tovább olvasom >Több mint 2,1 milliárd eurót fektetett be Olaszországban a Lidl öt év alatt
A Lidl Italia az elmúlt öt évben több mint 2,1…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >