Magazin: Csendes és sikeres

A vendéglátósok nem ritkán extrovertált emberek, akiből pedig „aktivista” lesz, attól el is várják, hogy sokat és hangosan beszéljen. Radvánszky Attila, a Haxen Király étterem tulajdonosa, akit a két évvel ezelőtti tisztújításkor beválasztottak az MVI elnökségébe, nem ilyen. Mégis „alanyi jogon” helye van a szakmai érdekképviselet területén, hiszen sikeres, és karakteresen kiáll a vendéglátás érdekei védelmében.

Mi kellett ahhoz, hogy módosuljon a véleménye?

A mostani elnök, akárcsak én, érzi, hogy a jelen helyzetben tenni kell valamit, a változásokat pedig az érdekvédelem erejével lehet a leghatékonyabban kikényszeríteni. Mindehhez ő, a konfliktuskerülő, szervező személyiség jól, és főleg széles körből választott társakat maga mellé, például a felkészült, határozott és a konfrontációkat is felvállaló helyettest, T. Nagy Tamást. Vele az ipartestület „megmondósabb” lett. Ezt én rendkívül fontosnak tartom, ugyanis magam is azért vagyok itt, mert úgy gondolom, ideje kimondani bizonyos dolgokat.

És kimondja?

Sokáig gyűltek bennem a gondolatok, és persze a feszültség is. Ám nem vagyok közéleti ember, és bár sok kollégával tartom a kapcsolatot, sok étterembe eljárok itthon és külföldön egyaránt, engem inkább csak a vendégeim és a kollégák ismertek. Nem dugtak az orrom alá mikrofonokat, ritkán kérdeztek újságírók. 2009-ben valami megváltozott: azzal, hogy az Év vendéglőse lettem, alkalmam nyílt szélesebb körben is elmondani a véleményemet. Jó érzés volt, és ma már szeretném felhívni a szakma figyelmét szerintem fontos dolgokra.

Tehát az elismerés azzal is járt, hogy kíváncsiak lettek a véleményére!

Legalábbis talán ezért tartják érdemesnek meghallgatni azt. Közel 30 év alatt feleségemmel 4 olyan vendéglátóhelyet vittünk sikerre, amelyek előző tulajdonosai bedobták a törülközőt – erre még a válságmentes időkben is büszke lehet az ember. A Haxenen a mostani recesszió nem tudott nyomot hagyni, és sikerült a vendégkörünket megtartani. Mindezt az ipartestület a két évvel ezelőtti kitüntetéssel ismerte el, ma pedig tagja lehetek az MVI etikai, stratégiai és médiabizottságának.

És mi az, amire fel szeretné hívni a vendéglátás figyelmét?

Több téma közül a két legfontosabbat említeném. Meggyőződésem például, hogy az étteremnyitáskor az engedély kiadását valamely szakmai szervezet hozzájárulásához kellene kötni. Számtalan kalandor, pénzügyi befektető, unatkozó milliárdos „munkája” torzítja a piacot, éttermeket üzemeltetnek veszteségesen akár évekig is. Persze tudom, hogy a vendégnek ez így a legjobb, de ha a szakmai közösséget akarjuk védeni, ez ellen tenni kell.

A másik a harc egy borzasztó és abszurd tendenciával szemben; divat a magyar gasztronómia ócsárlása. Sokszor az ehhez az „irányzathoz” csatlakozó szakmabeliek okozzák a legnagyobb kárt, akik a negatívumokra egyébként is fogékonyabb médiát is rossz irányba viszik. Hihetetlen helyzetek adódnak; szakácsikonok nyilatkozzák például, hogy a magyar konyhát unalmassá teszi a paprika. El tudja képzelni, mit tennének honfitársai azzal az olasz szakáccsal, aki unalmasnak nevezi az olasz konyhát a sok paradicsom miatt? Hogy egy komoly gasztronómiai kultúrájú országban leszólnák a klasszikus ételfajtákat? Vagy nevükön – mindenféle külön jelzés nélkül – azok elkorcsosított változatait raknák étlapjukra?

Ön teljesen konzervatív értékrendet képvisel a témában?

Mi, azt mondanám, hagyományos konyhát vezetünk. Tudom, a modern trendek komoly fejlődést hoztak például a díszítés, vagy éppen a korszerű eszközhasználat területén. De azt sohasem fogom elfogadni, ha a klasszikus magyar ételeket lekezelik. Valamikori gasztronómiánk „átmentését” szerintem jól szolgálná, ha mindenhol előfordulna egy-két profin elkészített hagyományos magyar étel.