Csemői kistermelői húsüzemet záratott be a Nébih
Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai és dokumentációs hiányosság miatt felfüggesztette egy húskészítményeket előállító csemői kistermelő tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az eljárás és a bírság kiszabása folyamatban van – közölte a Nébih az MTI-vel szerdán.
Közölték: a feltárt jogsértések miatt az állatállományt forgalmi korlátozás alá vonták, az élelmiszer előállítói tevékenységet pedig azonnali hatállyal felfüggesztették.
Az akció során több mint 5 tonna élelmiszert, valamint állati mellékterméket vontak ki a forgalomból.
Az állattartó telepen nagyfokú rendezetlenséget tapasztaltak, a helyszínen lévő trágyadombban tetemeket és állati maradványokat is találtak az ellenőrök. Az állattartó a jogszabályban előírt, az állományokra, azok takarmányozására és gyógykezelésére vonatkozó nyilvántartásokat nem vezette.
A tilalom ellenére a sertéseket ismeretlen eredetű és összetételű anyaggal (moslékkal) is etette. Az állattartó telepen fellelt sertések és kecskék – melyek tartása be sem volt jelentve – jelöletlenek voltak, így származásuk ismeretlen.
A tájékoztatás szerint az állatállományhoz hasonlóan a kistermelő előállítói tevékenységére vonatkozóan sem álltak rendelkezésre az előírt dokumentumok. Az üzemben a higiénikus kézmosás feltételei nem voltak biztosítottak, az előállítási és tárolási körülmények, valamint a füstölők állapota sem felelt meg maradéktalanul az előírásoknak.
A helyszínen 50 tétel, 5115,75 kilogramm nem nyomonkövethető élelemiszert és állati mellékterméket, valamint lejárt minőség-megőrzési idejű élelmiszert haladéktalanul kivontak a forgalomból.
Emellett elrendelték a létesítményben előállított valamennyi, még megfelelő fogyaszthatósági vagy minőség-megőrzési idővel rendelkező élelmiszer tétel forgalomból való visszahívását – közölték.
Kapcsolódó cikkeink
Tájékoztatás a növényvédelmi műveletek elektronikus nyilvántartásáról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kapszulakamrával az élelmiszerpazarlás ellen – A Nébih Maradék nélkül program tanácsai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csongrád-Csanád vármegyében is igazolódott a madárinfluenza jelenléte
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
26 százalékkal többet szánnak a magyarok idén a karácsonyra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Coface: Ezek a régió legnagyobb vállalatai – A Mol eggyel hátrébb csúszott, nagyot mentek a Lidl-leányok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ősz ízei Koreából és a fermentáció művészete
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
