Csehországban mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom növekedése
Éves összevetésben februárban 1,6 százalékra mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom növekedése a januári 3,2 százalékról Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.
Havi bázison a kiskereskedelmi forgalom 0,8 százalékkal csökkent februárban. A statisztikusok kimutatásai szerint februárban éves szinten nőttek a lakosság iparcikkekre, élelmiszerekre és üzemanyagokra fordított kiadásai. „A kiskereskedelmi forgalom növekedéséhez legnagyobb mértékben az internetes üzletek és a csomagküldő szolgálatok járultak hozzá februárban” – mondta Jana Gotvaldová, a statisztikai hivatal szakigazgatója újságíróknak a prágai sajtótájékoztatón. Ezen üzletek bevételei februárban 16,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
Iparcikkekre lakosság februárban 2,4 százalékkal, élelmiszerekre 1,1 százalékkal, üzemanyagokra pedig 0,3 százalékkal adott ki többet, mint egy éve.
Megugrott a drogériák, valamint a gyógyszertárak és az egészségügyi árucikkeket árusító üzletek forgalma – a drogériák bevételei 13,3 százalékkal, a gyógyszertárak és egészségügyi cikkeket forgalmazó boltoké pedig 5,2 százalékkal emelkedett éves összehasonlításban.
Visszaesett februárban a háztartási boltok, számítástechnikai üzletek, a cipő és ruhaüzletek forgalma – derül ki az adatokból.
Kapcsolódó cikkeink
Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: továbbra is gyenge a kiskereskedelmi dinamika, a fordulat még várat magára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 2,5, az előző havit 0,1 százalékkal haladta meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átalakíthatja a mezőgazdasági munkaerőpiacot a növényi étrendre való átállás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ALDI folytatja a friss húsok árának csökkentését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hosszú távú partnerségekre építve teremt valódi társadalmi hatást a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

