Csehországban augusztusban 1,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
Csehországban augusztusban éves szinten 1,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a júliusi 1,8 százalék után. A havi szintű növekedés augusztusban 0,3 százalékot tett ki – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.
Piaci elemzők szerint ez a stagnáláshoz közeli, de mérsékelt növekedés jó gazdasági eredménynek minősíthető. Az adatok azt is jelzik, hogy a háztartások egyelőre nem szorulnak túlságosan nagy takarékoskodásra.
Éves összehasonlításban augusztusban ismét az internetes áruházak forgalma nőtt a leggyorsabban, 14 százalékkal. A számítógépes és távközlési eszközöket árusító boltok forgalma 4,6 százalékkal volt magasabb, mint egy éve. Az egészségügyi készítmények és a kozmetikai cikkek forgalma 1,6 százalékkal emelkedett. Hasonló tempóban nőtt a háztartási kellékek és a sporteszközök eladása is.
„A tavalyinál alacsonyabb volt a lábbelik, a ruházati eszközök (mínusz 5 százalék) és az üzemanyagok eladása(mínusz 6,4 százalék)” – mondta Marie Bousková, a CSÚ szakigazgatója újságíróknak. A tavalyinál alacsonyabb volt augusztusban az élelmiszerboltok forgalma is.
Az autószervizek forgalma éves összehasonlításban 6,4 százalékkal csökkent. Havi szinte azonban augusztusban 4,9 százalékos növekedést mutattak ki. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Dachser új logisztikai beruházással erősíti észak-afrikai jelenlétét – a Magreb régió válhat Európa új kapujává
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Októberben nőtt az éves infláció Csehországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kavarodás a tégelyekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb termékekre terjesztették ki az árréscsökkentést – február végéig marad a bolti árkorlátozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
