Csatlakozhat a jótékonysági kampányhoz!
Együtt enni jó, de egymásért enni még jobb – erről szól a Magyar Élelmiszerbank szeptemberben induló Együnk Egymásért kampánya, amelynek célja, hogy interaktív adománygyűjtéssel segítse a rászorulók élelmiszer-ellátását az őszi-téli időszakban.
A hetedik alkalommal elinduló kezdeményezéshez nagyon egyszerűen lehet csatlakozni – ehhez az év végéig tartó időszakban mindössze a kampányban részt vevő éttermek egyikében a jótékonysági menüt kell választani. A kampányban részt vevő vendéglátóhelyek listája és a kampány részletei az Élelmiszerbank honlapján tekinthetők meg. Az Együnk Egymásért kezdeményezéshez tavaly csatlakozó 57 résztvevőnek köszönhetően – éttermek, menzák, lelkes szervezők, akik 14 vállalati sütivásárt és 22 egyéni akciót valósítottak meg a programjuk keretein belül – összesen 5 millió forint adomány gyűlt össze. Az adományból az Élelmiszerbank közel 90 ezer nélkülöző számára mentett élelmiszert és nyújtott ezáltal segítséget a nehéz őszi-téli hónapokra. A Magyar Élelmiszerbank folyamatosan várja az új belépők – tudatos vállalatok, éttermek, menzák – jelentkezését, akik a közösség összefogó erejével részesei szeretnének lenni az éhezés és az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelemnek.
Kapcsolódó cikkeink
Országos jótékonysági akcióval ünnepelték a Kenyér Világnapját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Már közel 40 ezer adag ételt mentett meg a Magyar Élelmiszerbank és a Wolt közös projektje
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Könnyek a vízben segélykoncert szeptemberben, a jótékonysági akció folytatódik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szallas.hu: Eger, Miskolc és Nyíregyháza a legnépszerűbb az őszi szünetben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: 1500 szolgáltató várja vendégeit az október 23-i hosszú hétvégén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kézzel készült mini desszertcsodák kerültek a Gundel asztalára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
