Csányi Sándor villányi boros cége óriási tőkeemelést hajtott végre
A Csányi Pincészet Zrt. ugyanis a jegyzett tőkéjét 1,57 milliárd forinttal, 3,45 milliárdra emelte – derül ki a cégközlönyben megjelent hivatalos tájékoztatásból.
Azt, hogy a tőkeemelés céljából kibocsátott, 1 millió 570 ezer 920 darab, egyenként ezer forint névértékű új törzsrészvényt ki jegyezte le, a közzététel nem tartalmazza. Mindenesetre a Bonafarm Zrt. minősített többségi befolyást – ez legalább 75 százalékot jelent – biztosító szavazati joga nem változott.
A Bonafarm Zrt. a tőkeemelés előtt a Csányi Pincészet Zrt. 98,99 százalékos tulajdonosa volt – olvasható a villányi borászati társaság 2018. évi beszámolójának kiegészítő mellékletében. A Bonafarm Zrt.-nek a kizárólag az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor tulajdonát képező Bonitás 2002 Zrt. az egyszemélyi tulajdonosa.
A 2018-as évet a Csányi Pincészet az előző évinél magasabb, 1,3 milliárd forintot meghaladó nettó árbevétellel zárta, ám a 2017-es 31,7 milliós adózott nyereséggel szemben 33 milliós veszteséget szenvedett el. Alapvetően annak következtében, hogy pénzügyi műveletein közel 45 milliót bukott, szemben a 2017-es évvel, amikor ezeken 4,6 milliót nyert. E negatívumból a legnagyobb tétel a devizában fennálló kölcsönállomány év végi átértékelése miatt elszámolt 27,9 milliós árfolyamveszteség.
Kereskedjen az mfor trader rendszerével!
Esést vár a piacokon? Nálunk akkor is kereshet! Apple részvényeket venne, esetleg a Google és a Microsoft érdekli? Bízik az elektromos autókban: a Teslában vagy inkább a Mercedesben? Vagy inkább hazai pályán maradna? Ha a világ legnagyobb tőzsdéin, vagy 120 devizapárral kereskedne, adott a lehetőség. Tesztelje rendszerünket kockázatmentesen!
Ugyanakkor mérsékelte a mínuszt a cég üzemi tevékenységéből származó 11,8 milliós profit, noha az még így is 16,1 millióval lett alacsonyabb a 2017-esnél. Bár a Csányi Pincészet a belföldi értékesítéséből a tavalyelőttinél magasabb bevételre tett szert és az egyéb ráfordításait is sikerült csökkentenie, exportja csökkent, az igénybe vett szolgáltatásainak az összege pedig növekedett.
„Társaságunk tőkeellátottsága eszközeink összetételéhez alacsony (46,5 százalék 2018 végén), így az eszközállomány finanszírozása, a likviditás biztosítása hitel igénybevételével történik” – adott fogódzót a kívülállóknak a Csányi Pincészet a kiegészítő mellékletben ahhoz, miért is kerülhetett sor a jegyzett tőke mostani, több mint 80 százalékos emelésére. A cég befektetett eszközeinek az értéke 2,6 milliárd, a készleteié 1,3 milliárd volt 2018 végén, amelyhez 1,9 milliárd saját tőke és 1,9 milliárd forint hitel társult. (mfor.hu, Csabai Károly)
Kapcsolódó cikkeink
Tízből nyolc magyar ezt csomagolja a hátizsákba, ha kirándulni indul
Tavasz, napsütés, szabad levegő – indul a túraszezon. A PICK…
Tovább olvasom >Signature 40 újra – Szintet lépett a Signature Platform: elindult a Signature Alumni Club
2024-ben soha nem látott magaslatokra ért a Signature 40 lista.…
Tovább olvasom >Bekuckózós élmény a novemberi hűvös napokra!
Megérkezett a limitált kiadású Mizo narancsos-csoki ízű tejital! Nincs is melengetőbb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Húsvéti trendek: mit keresnek idén a vásárlók?
Tavaly márciusban, húsvét előtt közel 90 ezer doboz, azaz csaknem…
Tovább olvasom >Stratégiai partnerségre lép a The Body Shop nemzetközi kozmetikai cég és a TOURMIX magyar zöld logisztikai startup
Együttműködésbe kezdett a fenntarthatósági piac két kulcsfontosságú szereplője, az állat-…
Tovább olvasom >Trónfosztás a luxusvilágban: az Hermès megelőzte az LVMH-t
A luxusiparban új korszak kezdődhet: az Hermès átvette a világ…
Tovább olvasom >