Csányi és a szlovák Penta is érdeklődik a Herz iránt

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 09. 09. 00:03

A Herz Szalámigyártó vagyonelemeire kiírt pályázaton Csányi Sándor és a szlovák hátterű Penta is elindulna, mellettük egy német befektetőkből álló csoport jelent meg a színen.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a hazai piac két meghatározó húsipari csoportja is fantáziát lát a vállalat vagyonának megvásárlásában. A mára jelentős agrárbirodalmat kiépítő, például a Pick-Délhús-csoportot is birtokló Csányi Sándor (aki nem mellesleg az OTP Bank első embere) már többször "érdeklődött" a Herz felszámolását végző Mátraholdingnál.
Az elmúlt hetekben pedig a szlovák Penta kockázati tőkebefektetési társaság képviselői is feltűntek a színen, akik az elmúlt  években vásárolták meg Román Gyula húsipari vállalkozó cégeit.  A csoport Magyarország második legnagyobb húsgyártója. Saját – év elejei – becslésük szerint a feldolgozatlan hústermékeknél 20, a húskészítmények esetében 10 százalékos a piaci részesedésük.
A Herz értékesítési pályázata két héten belül elkészül. Bárki lesz is a vevő, piachoz jut, még úgy is, hogy a szalámigyár jelenleg nem üzemel. A megrendelők, kereskedelmi láncok ugyanis a történtek ellenére keresik a szalámigyár termékeit – írja a Népszabadság Online.




Kapcsolódó cikkeink