Gyöngére sikerült a Wal-Mart első negyedéve
A világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánca, a Wal-Mart első negyedéves árbevétele és adózott eredménye is alulmúlta az elemzői várakozásokat, ami elsősorban az erős dollárárfolyam negatív hatásának volt betudható. Egyre nagyobb a verseny a szektorban, ezért a Wal-Martnak is alkalmazkodnia kell az új trendekhez, ezen már el is kezdett dolgozni az elmúlt időszakban.
A Wal-Mart árbevétele 114,8 milliárd, nettó eredménye pedig 3,34 milliárd dollár volt az első negyedévben, mindegyik szám alacsonyabb lett az elemzői konszenzusnál, de a tavalyi első negyedévhez képest is. A cég eredményességére a dollár árfolyam-erősödése hatott negatívan. A működési eredmény 8,3 százalékkal lett alacsonyabb, mint tavaly, amire a devizaárfolyam ingadozások és a bér és e-kereskedelemmel kapcsolatosan megnövekedett költségek hatottak negatívan.
Köszönhetően az alacsony üzemanyag áraknak, megnövekedett a vásárlások mértéke és összehasonlítható alapon a negyedéves értékesítések az Egyesült Államokban 1,1 százalékkal emelkedtek, azonban a 1,5 százalékos elemzői várakozásoktól mégis elmaradtak.
A Wal-Mart három divíziója közül az Egyesült Államokban a nettó árbevétel 3,5 százalékot emelkedett a negyedévben év/év alapon, az Egyesült Államokon kívüli régiók nettó árbevétele viszont 6,6, a tagsághoz kötött kiskereskedelmi club, a Sam's Club divízió árbevétele pedig 3 százalékkal csökkent.
A kiskereskedelmi szektorban egyre nagyobb a verseny és az látszódik, hogy több cég is az e-kereskedelem felé mozdult el, hiszen csak így lehet felvenni a versenyt az olyan behemótokkal, mint az Amazon vagy az Alibaba. A Wal-Mart is változtatásokat kezdeményezett az elmúlt időszakban:
A Wal-Mart nemrég együttműködést kezdeményezett az Alibaba-csoport online fizetési platformjával, az AliPay-el. Az együttműködés keretében 25 kínai Wal-Mart áruházban lehet majd használni az AliPayt, ami az Apple Pay-hez és a Google Wallet-hez hasonlóan működik.
A cég múlt héten azt is bejelentette, hogy a nyáron elkezdi tesztelni új ingyenes szállítási szolgáltatását, hogy versenyelőnybe kerüljön az Amazon Prime-mal szemben. A 3 napon belüli szállítás díja várhatóan évente 50 dollárba fog kerülni, összehasonlítva az Amazon évi 90 dolláros szolgáltatásával. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Új kólát vezet be a Coca-Cola
A Coca-Cola bejelentette: idén ősszel új termékkel bővül az amerikai…
Tovább olvasom >Steril legyekkel védekezik Amerika a húsfaló parazita ellen – újra leállt a mexikói állatexport
Újra felfüggesztette a mexikói élőállat-importot az Egyesült Államok, miután ismét…
Tovább olvasom >Fitch: élénkülő világgazdaság a vámháborús enyhülés nyomán – Kína és az USA húzhatja a növekedést
A vártnál erősebb gazdasági teljesítményre számít 2025-ben a Fitch Ratings:…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekordszámú visszaváltás: havi félmillió palackot adnak vissza a Kifli.hu vásárlói
Több mint 2,6 millió visszaváltott palack néhány hónap alatt –…
Tovább olvasom >Több mint egymilliárdos beruházással nyílt meg Szombathely legújabb SPAR üzlete
A SPAR Magyarország több mint 1 milliárd forintos befektetés eredményeként…
Tovább olvasom >Ismét együtt a Momentán Udvar és a Rossmann a Művészetek Völgyében
A Rossmann idén is csatlakozott a Momentán Udvar programjaihoz a…
Tovább olvasom >