Családi vadhús feldolgozó üzem kezdte meg működését Nógrádban
Új vadhús feldolgozó üzem kezdte meg működését Nógrád községben, a vállalkozás hetente 15-20 nagyvadat dolgoz fel – közölte az MTI-vel a Villányi-Vad Kft. tulajdonosa.
Villányi Péter hozzátette: a legszigorúbb hatósági előírásoknak is megfelelő kisüzem magánerőből, 40 millió forintból valósult meg, és három munkahelyet teremtett. A munkát úgy szervezik, hogy hétfőn, kedden és szerdán vákuumcsomagolt és fagyasztott termékeket állítanak elő, csütörtökön és pénteken pedig a pácolt, füstölt töltelékárukat gyártják. A vadhús szükséges laboratóriumi vizsgálatát legfeljebb 24 óra alatt elvégzik a hatóságok. A lőtt vadat a környéken vásárolják fel.
A heti 15-20 nagyvad – őz, gím- és dámszarvas, muflon, valamint vaddisznó – feldolgozásával 1,6 tonna húsárut állítanak elő. A jövőben a fogyasztók igényei szabályozzák majd a termelés mennyiségét. A családi vállalkozás 39 féle vákuumcsomagolt terméket és 12 féle töltelékárut állít elő.
A feldolgozó mellett mintaboltot alakítottak ki, hogy a 110 hektáros, az üzem szomszédságában évek óta működő vadaspark meglátogatása után a vendégek helyi termékeket vásárolhassanak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >