Csaknem öt millió kilogramm adományt gyűjtött az év első félévében az Élelmiszerbank
Csaknem öt millió kilogramm élelmiszert mentett meg és osztott szét rászorulók között 2024 első felében a Magyar Élelmiszerbank Egyesület – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Az egyesületnek öt évvel ezelőtt sikerült utoljára annyi lejáratközeli és csomagolási hibás élelmiszert megmentenie és nélkülözőknek adományoznia, mint az idei első félévben. Áruházakból, gyártóktól és vendéglátóhelyekről 4,9 millió kilogrammnyi árut gyűjtöttek össze.
Az elmúlt években a kereskedelmi láncok készletgazdálkodási gyakorlata fejlődött, a legtöbb üzletben egyre kevesebb a napvégi maradék és a lejáratközeli felesleg. Amíg 2018-ban naponta 129 kiló pékárut, zöldség-gyümölcsöt és egyéb élelmiszert mentett meg az Élelmiszerbank egy átlagos áruházból, addig 2024 első felében ez a mennyiség a harmadára csökkent.
Jelentős erőfeszítésekre és új ételmentési eljárásokra volt szükség ahhoz, hogy ennek ellenére mégse essen vissza a rászorulóknak továbbított adományok mennyisége. Az országos élelmiszermentő hálózat tagjai 733 áruházat keresnek fel naponta a feleslegekért, ami 2,5-szerese az öt évvel ezelőtt meglátogatott boltok számának. Emellett az egyesület tavaly indított készételmentő programja is eredményes.
Az élelmiszerbank összesen 210 ezer rászorulónak tudott segítő csomagokat juttatni az idei első félévben. Naponta átlagosan 30 ezer kilogramm ételt adományoztak.
Mint kiemelik, az élelmiszergyűjtéssel a környezet fokozottabb védelme is megvalósul. Az ENSZ kimutatásai szerint a klímaváltozást kiváltó üvegházhatású gázok 10 százalékáért az el nem fogyasztott élelmiszerek lebomlása, illetve az előállításukhoz és szállításukhoz felhasznált természeti erőforrások a felelősek. Az élelmiszerbank által megmentett 4,9 millió kilogrammnyi áru előállításának és lebomlásának 12.300 tonna lett volna a szén-dioxid lábnyoma.
Az Élelmiszerbank 19 éves fennállása során már több mint 110 ezer tonna élelmiszert mentett meg, és mindig akadnak újabb lehetőségek. December óta például napi 200 kiló kürtőskalácsot kapnak a főváros egyik legnagyobb sütödéjéből, mivel a forgalmazó felajánlja az előző napról megmaradt készleteket. Továbbá az egyik gyorsétteremlánc rántottcsirke-darabokat ajánl fel rendszeresen.
A mentett élelmiszerek között összeségében a pékáruk, a gyümölcsök és a zöldségfélék vezetnek, de 2024-ben édességekből is kiemelkedő mennyiséget, 62 tonna mikulás csokoládét és húsvéti nyuszit gyűjtöttek össze.
Az Élelmiszerbank 2023 tavaszán indította útjára új programját, az érintetlenül maradt melegételek mentését vendéglátóhelyekről, céges eseményekről és iskolákból. Céljuk évi 100 ezer adag készétel mentése.
Mint írják, ahhoz, hogy a készételek átvétele, kezelése és kiosztása biztonságosan történjen, a Nébih szakmai közreműködésére és a Budapest Party Service Kft. által biztosított tesztelési lehetőségre is szükség volt. Egy év alatt több mint 70 ezer adag éttermi minőségű ételt adományoztak.
Az Élelmiszerbank készételmentési eljárását a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány Fenntarthatósági Különdíjjal jutalmazta, és a Metro Fenntartható Gasztronómia Díját is elnyerte a módszer. Az elmúlt hétvégén például a Hungaroringről és a Puskás Arénában tartott Ed Sheeran koncertről szállították rászorulókhoz a megmaradt ételeket. Az előbbi eseményről elsősorban sült kolbászt, hamburgereket és salátákat, az utóbbiról csaknem egy mázsányi sajtos perecet gyűjtöttek össze.
Kapcsolódó cikkeink
Mindent egy helyről: karácsonyi ajándékért is érdemes elmenni az Auchanba
Év végén a megszokottnál nemcsak többet vásárolunk, hanem aki teheti,…
Tovább olvasom >Az élelmiszeripar jövője: a vállalatok 50%-a fenntartható megoldások bevezetését tűzi ki célul – A Tetra Pak felmérés eredményei
Az élelmiszergyártás továbbra is energiaigényes folyamatokra és fosszilis tüzelőanyagokra támaszkodik,…
Tovább olvasom >Raisz Anikó: a cél nem a műanyag betiltása, hanem azok biztonságos és fenntartható használatának elősegítése
A cél nem a műanyagok betiltása, hanem azok biztonságos és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >